2017. szeptember 20., szerda

Minimalista arcápolás a maximális melegben

(Itt ülök szeptember 20-án a szakadó esőben, és kicsit ellentmondásosnak érzem ezt a cikket, ami a hőség idején használt termékeimről szól, de végül úgy döntöttem, hogy közzéteszem, mert hasznos lehet esetleg azoknak, akik folyamatos termékvadászatban vannak, illetve a következő bejegyzés is ehhez a témához kapcsolódik :)

Na jó, talán a minimalista nem a legmegfelelőbb szó, mert így is tíz termékről esik szó a bejegyzésben, de számomra meglepően kevés kozmetikumot kentem magamra a nyár alatt - én ezzel a bejegyzéssel búcsúztatom az évszakot.




Azért ilyen kevés terméket használtam, mert egyrészt az erős UV sugárzás miatt semmilyen hagyományos fényérzékenyítő hámlasztóval és egyéb termékkel nem szerettem volna még nagyobb kockázatnak kitenni az érzékeny bőrmet, másrészt pedig igyekeztem maradék termékekből dolgozni - nagyjából május után semmilyen kozmetikumra nem ruháztam be, és előtte is óvatosabban vásárolgattam. Úgy voltam vele, hogy ez a pár nyári hónap tökéletes lesz arra, hogy a megmaradt krémeket, esszenciákat elfogyasszam és majd csak őszre tervezzek egy nagyobb beruházást, izgalmas új termékekkel és az örök kedvenceimmel.

Még annyit mondanék, hogy a nyár alatt nem volt egymástól szabályosan elkülönülő reggeli és esti rutinom. Minden terméket akkor használtam, amikor úgy láttam, a bőrömnek jól esne ez vagy az - természetesen ez alól kivétel a fényvédő, amit csak reggel kentem fel, a rutinom befejezéseképp. Mutatom tehát a nyári fürdőszobalakókat.




1. Missha all around Safe Block Mild SUN SPF 30 / PA ++
Már a harmadik adagot használom, és közben megérkezett a negyedik is. Nem azt mondom, hogy ez a legtökéletesebb fényvédő, de mindent összevetve ez az egyik legjobb azok közül, amiket az elmúlt két év során próbáltam. A rosaceás bőröm miatt fontos arra odafigyelnem, hogy fizikai fényvédőt válasszak, ami parfüm- és alkoholmentes, illetve lehetőleg egyéb irritáló anyagokat sem tartalmaz. Ez a fényvédő ebből a szempontból tökéletes, az összetevőlistájában nincs hiba. Az állaga viszonylag könnyed, elég folyékony, könnyű eloszlatni, és hálistennek a fölé kerülő sminkkel sem szokott összeveszni.
Viszont néhány különösen meleg nyári napon nagyon soknak éreztem, még akkor is, ha alatta csak egy réteg esszeciát használtam, nagyon melegem volt alatta és iszonyatosan izzadtam. Eleinte az is elrettentett, hogy csak SPF 30, így nyárra nem lesz a legmegfelelőbb, de az erős izzadás ellenére sem égtem le soha vele, szóval nagyon bevált.
Ami még számomra elég vonzó, az az ára és a kiszerelése: 50 ml kapható nagyjából 2500 forintos áron az Ebayen, amivel eléggé olcsónak számít.
Ha egyszer lecserélem, mindenképpen olyanra cserélném, ami árban és összetevőlistában hasonló, de még könnyedebb és nem érzem súlyosnak az arcomon.
Összetevői:
Ennyiért vettem: kb 2100 Ft
Itt vettem: ebay, legutóbb innen
Krémmánia link: itt


2. Alveola Aloe Vera Spray
Bár egy bontatlan adag még vár rám a szekrényben, magam sem tudom, hogy miért vettem meg újra. Pár hónapja nagyon ráfüggtem az aloe verás termékekre, jól jön a nyugtató hatása a meleg, izzadós napokon az extra hisztis és szófogadatlan bőrömnek. A pirosas rosacea-foltjaimat is visszafogja az orcáimon és az államon, ezért minden alkalommal van helye a rutinomban, este és reggel is.
Ami viszont ez a spray-t illeti, őszinte leszek, nem az igazi. Tonik helyett használtam, használom, egyből arcmosás után, az esszenciák, lotionök és krémek előtt. Költséghatékony megoldásnak nem volt rossz, viszont szerintem nem tartalmaz annyi aloe verát (sajnos a pontos %-ot nem tudom), amennyi hasznos lenne az én bőrömnek (erre abból következtetek, hogy abszolút nem ragad, persze lehet, hogy az én gondolatmenetemmel van a hiba). Teljesen vízszerű érzete van, hamar beszívódik, tehát a reggeli rutinban sem vesz el értékes perceket.
Ami viszont túlságosan is zavar, az az, hogy fullaszt. Kifújom, és szó szerint zavarja a torkomat, nem bírok nem köhécselni egy fél percig, ha levegőt veszek. Nagyon kellemetlen, de nem tudom, hogy csak engem zavar-e ennyire, lehet, hogy az én orrom-légcsövem reagálja csak túl.
A fújókája jól porlaszt egyébként, nem kaptam egy nagyobb sugár löttyöt az arcomba. A kiszerelése 100 ml, ez nekem napi egy-kétszer használva, 3-4 fújással kihúzta a nyarat.
A felbontásra váró egy üveget még elhasználom (azt hallottam, hogy smink felé sem rossz, adok neki egy esélyt), de ha az az adag is elfogy, nem hiszem, hogy újraveszem, mert megvan az utóda.
Összetevői:
Ára: 1200-1300 Ft
Itt vettem: Rossmann (tavaszi Glamour-napok alatt, kuponnal, így olcsóbb volt)
Krémmánia link: itt


3. Cosrx AHA / BHA Clarifying Treatment Toner
Ezt a tonikot már sokkal jobban megszerettem. Bár ebben nincs aloe vera, a BHA szépen nyugtatta a bőrömet, emiatt hatásosabbnak is bizonyult, mint az előző társa (nem kell egyébként megijedni, kis arányban van jelen az AHA és a BHA is, így nincs nagy hámlasztó hatása, egy nap akár kétszer is használható). Ez már 150 ml és jelentősen drágább, de megéri az árát. Arra is tökéletes, hogy lemosás után a bőr PH-ját visszatolja a savas zónába (PH-ja 3.9, miért jó a savas réteg a bőrnek? - ezért!).
A kiszerelését nagyon szeretem, a szórófejes és a pumpás üvegek a kedvenceim, mert ezek a leghigiénikusabbak, és nagyon kevés maradék marad az alján, amit nem lehet belőle kiimádkozni. Ez az üveg is tökéletesen porlaszt, és bár rendes üvegből készült üvegnek tűnik, szerencsére műanyag, így nincs nagy gond, ha véletlenül lelököd a mosdó mellől.
Szerettem fújkálni, szintén lemosás után, minden egyéb kence felkenése előtt. A bőröm megnyugtatására tökéletes, viszont szerintem nagyjából semennyire sem hidratál, így igényli, hogy utána még kenegessek néhány réteget.
Valamikor még biztos újraveszem, azonban ahogy feljebb írtam, most még el vagyok látva tonikokkal.
Összetevői:
Ára: kb 3300 Ft
Itt vettem: már nem elérhető, de pl. itt igen
Krémmánia link: itt

4. Cosrx Galactomyces 95 Whitening Power Essence
Az egyik legkedvencebb esszenciám, akkor érzem komfortosan magam, ha mindig van belőle itthon, és (kisebb) utazásokkor is szinte kivétel nélkül mindig velem jön. Korábban is használtam már és nagyon kedveltem, de most, a második üvegnél veszem észre igazán, hogy mennyire szépen megőrzi a bőröm normál állapotát. Kevésbé zsírosodik, a pórusaim is egyre kisebbnek tűnnek, és nem szárít. A bőröm összképe is egyre jobb, bár az elmúlt hetekben extrán odafigyeltem rá, de ebben nagy szerepe van neki is. Az állaga vízszerű, nekem kell legalább 3 pumpa, de van, hogy négyet is magamra kenek, bár annak már kell pár perc, mire beszívódik,  alapból gyorsan eltűnik a bőrömről.
Pumpás kiszerelés, 100 ml, elég sokáig elég, megéri az árát. Szintén nem üvegből van, tehát abszolút utazáskompatibilis - bár tény, hogy a mérete miatt kicsit több helyet foglal.
Összetevői:

Ára: kb 4000 Ft
Itt vettem: ebaymár nem elérhető, de pl innen beszerezhető
Krémmánia link: itt

5. Hada Labo gokujyun hialuronsavas lotion
Azt hittem, sosem fog elfogyni, és lám, már alig lötyög valami az alján (ideje is lesz, mert szerintem lassan megvan egy éve, hogy megérkezett hozzám). Eme hosszú hónapok alatt volt, hogy kedveltem, utáltam, megszerettem, és végül ő lett az egyik alapköve a rutinomnak, reggel és este is használatba került a legtöbbször.
A kiszereléshez képest szerintem szuper ára van, ráadásul utántöltő is vásárolható hozzá valamivel kedvezőbb áron, szóval pluszpont jár érte. A beltartalommal tényleg meg vagyok elégedve - egymásra rétegezve szuperül töltötte fel a bőrömet egy nehezebb nap vagy hét után, a vízhiányt tökéletesen korrigálta, a 7 skin method felért egy fátyolmaszkkal. A hialuronsavval nem voltam mindig megelégedve, nem hittem, hogy az én bőrömnek szüksége van rá, de bebizonyosodott, hogy a száraz foltokkal és a felszíni vízhiánnyal nagyon jól megbirkózik. Reggel maximum egy-két réteget vittem fel belőle idő szűke miatt, de este volt, hogy 6-7 is felkerült.
Kicsit vizesebb, de mégis gélesebb a folyadék, átlátszó és szagtalan, kellemes érzés beletapicskolni a bőrbe.
Összetevői:

Ára: kb 3800 Ft
Itt vettem: ebaymár nem elérhető, de pl innen beszerezhető
Krémmánia link: itt




6. Cosrx Adavanced Snail 96 Mucin Power Essence
A márka nem tud mellélőni az esszenciáival, legalábbis nálam. Az egyik leghíresebb terméke a Cosrx-nek ez a csigás esszencia. A csigák nedve egy a legfelkapottabb összevetők közül a krémekben, eleinte keletebbre értékelték csak, de egyre inkább tör be hozzánk is. Először a Benton géljét próbáltam, amivel tökéletesen meg voltam elégedve, azonban az ára majdnem a duplájára ment, emiatt nem is tervezem újra megvenni. Ez az esszencia is mindent tud, szépen hidratál főleg a hialuronsavas lotionnel kiegészítve, és az is tény, hogy már nagyon régóta nem volt gyulladt akném, ami ezeknek a termékeknek köszönhető. A hónapok bizonyos szakaszában persze betámad egy-két apróbb pattanás, akkor különösen jól tud jönni a két Cosrx szérum, szépen és egy-két nap alatt küzdenek meg a pattikkal.
Már szinte alig van pattanás utáni hegem, legalábbis már nem olyan feltűnőek, de azoknak a halványításában is nagy segítség volt, hogy ezt a terméket is használtam.
Összetevői:

Ára: kb 3800 Ft
Itt vettem: ebay, innen
Krémmánia link: itt

7. Mizon Snail Recovery Gel Cream
Könnyed gél-krém a mindennapi hidratáláshoz. Csigagélt tartalmaz ez is, tényleg a szívemhez nőtt ez az összetevő. Semmi extrát nem szabad tőle várni, hidratál és befejezi a rutint. Nagyon jó állaga van, átlátszó és gélszerű, abszolút nem marad utána zsíros érzet. Éppen ezért őszre önmagában biztos nem lenne elég, bár én már több nyári estén is a Totes Meer-rel kiegészítve használtam (róla a következő pontban lesz szó). Nem tudom túlragozni, mert igazából egy hidratálókrémtől csak azt várom el, hogy lezárja a rutint és hidratáljon.
Neki sincs semmi kivetnivaló az összetevőlistájában:

Ára: kb 1500 Ft
Itt vettem: ebay, innen
Krémmánia link: itt

8. Schaebens Totes Meer Salbe
Szintén egy hidratálókrém, legtöbbször estére használom, néha reggel is a fényvédő alá. Este nem spórolok vele, lazán rákenek egy-egy borsónyit az arcom három részére (jobb orca és áll, bal orca és áll, homlok), reggel viszont egy borsónyival az egész arcom beéri. A tengeri só-tartalma fogott meg, elvileg a pattanásos, gyulladt bőrre tökéletes, és a zsíros bőrt sem zsírosítja tovább. Szerintem kicsit kevésbé könnyed, mint a Mizon, mégis általában előtte használtam, ha mindkettőjükre sor került. Tőle sem vártam egyébként semmi különlegeset.
Ő sem drága, ráadásul 75 ml, szerintem az év végéig ki fog tartani, mert nem használom mindennap. Csak amiatt nem venném újra, hogy még sok krém izgatja a fantáziámat, az utódját már szinte akkor kinéztem, amikor őt megvettem. A Habos Kakaó blogon sokat olvastam a teafás krémről, ami a téli estéken, egy testesebb hidratáló vagy maszk alatt szerintem jól beválna.
Müllerben kapható, ez számomra pont annyira macerás, mint netről rendelni, ugyanis ahol élek, ott sajnos nincs ez a drogéria-parfüméria.
Összetevői:

Ára: kb 2000 Ft
Itt vettem: Müller
Krémmánia link: itt

9. Ziaja Sensitive enzyme peeling
Erről a termékről nem tudok hasznos véleményt hozni, ugyanis képtelen voltam a használati utasításnak megfelelően alkalmazni. Amikor már megrendeltem, sejtettem, hogy ezzel gondok lesznek, ugyanis rossz szokásom, hogy ippeg elalvás előtt kerül sor a smink lemosására és az esti arcápolási rituálém felkenésére, aminek szimplán annyi az oka, hogy szeretek sminkben lenni a lehető legtovább. És amikor lecsukódó szemekkel jössz rá, hogy ma bizony még ezt a peelinget is fel kéne dobni, amit csak negyed óra elteltvéel érdemes lemosni, hogy utána folytathasd az esti rutinodat, hát az minden, csak nem priceless. Úgyhogy átlagban heti egyszer használtam, de bőven voltak olyan hetek, amikor az az egy szem alkalom is elmaradt. Mindezek ellenére egyébként meg vagyok vele elégedve (még akkor is, ha a véleményem inkább az alkalmankénti használatra épít inkább), mert amire vettem, azt szépen teljesítette. Nyár elején ugyanis megváltam a végére már nem túlságosan kedvelt Cosrx BHA hámlasztómtól, és úgy döntöttem, őszig a BHA helyett új pajtást keresek magamnak, így jött képbe ez a kis Ziaja termék, amit egyébként két éve már használtam, de csak ímmel-ámmal. Szépen puhítja a bőrömet, gondolom akkor annak rendje és módja szerint meg is szabadít az elhalt hámsejtektől a maga extra kíméletes módján, tehát nagyon érzékeny bőrűeknek és nyáron-AHÁt-elhagyóknak egyaránt tudom ajánalni (egyébként Clara nemrég írt egy - az enyémnél sokkal összeszedettebb és hasznosabb - bejegyzést erről a termékről, katt ide). Összetevő-ügyileg is abszolút rendben van, fényvédő használata ajánlott mellé, mint igazából az élet mellé úgy alapból.
Összetevői:

Ára: 1100 Ft
Itt vettem: Notino-n, innen
Krémmánia link: itt

10. The Ordinary Azelaic Acid Suspension 10 %
Save the best for last - mondta az angoltanárom még hetedikben, és azóta nagyon átérzem ezt a mondatot. Étkezésekkor kivétel nélkül mindig az utolsó falatnak kell a legfinomabbnak lennie, így a kedvenc részeimet mindig a végére hagyom, mások pedig rendszerint azt hiszik, hogy azt éppen azt utálom, és csak kikotortam a tányér peremére.
Na őt viszont nem a tányér szélére, hanem a rivaldafény kellős közepébe illik, mert ő a nagybetűs skin savior (elnézést az anglicizmusért, de a "bőrmegmentő" és a "bőrangyal" volt még versenyben, de gondolom érthető, hogy miért nem ezek nyertek) nálam az elmúlt néhány hónapban, pontosabban amióta megvan. Visszafogottan dícsértem már abban a bejegyzésben, ami Marcsival és Clarával, a Habos Kakakó Blog két írójával közösen született meg, azonban azóta nem volt erről a termékről hír. Jelentem, azóta is töretlen a szerelmünk, és el is árulom nektek, hogy miért. Egyrészt azért, mert csodaszépen megszabadított a pattanások után maradt pigmentfoltjaimtól - bár nem száz százalékosan, de szépen elhalványultak már, össze sem lehet hasonlítani a bőrömet a tavaly szeptemberi állapotával. Ez persze nem csak az azelainsavnak tudható be, hanem a jól összeállított a rutinomnak, de kétségtelen, hogy ez a krém volt az X vegyszer a vegyületben. Persze emellett nagyon szépen visszafogja a faggyútermelést is, a pórusaimon is szépen finomít - bár ezek szintén több termék együttes hatásának tudhatók be. Egy darab negatívumot tudok ellene felhozni, mégpedig a kiszerelését - szerintem a 30 ml nagyon kevés, én szívesen venném, ha lenne belőle 50 vagy 60 ml-es kiszerelés (is). Illetve a tubusból is nehéz kiimádkozni, mert elég sűrű, valószínű az lesz a sorsa, hogy felvágom (bár nem akarok ezzel itt felvágni), de akkor meg gyorsan el kell használni, mert a levegő hatására sérülhetnek a krém összetevői.

Ára: 7,20 €, nagyjából 2500 Ft
Itt vettem: The Ordinary hivatalos oldala
Krémmánia link: itt

A lista végére értünk így tehát. A szemfüleseknek feltűnhetett, hogy a lemosóimról nem esett szó ebben a bejegyzésben, ez nem véletlen, gyűjtöm a gondolataimat egy olyan poszthoz, amiben az összes mostanában használt smink- és arclemosó helyet kap, és nem akartam előre lelőni a poént.

Szép napot,

Viktória

2 megjegyzés:

  1. "fényvédő használata ajánlott mellé, mint igazából az élet mellé úgy alapból" - zseniális mondat! És én is a végére hagyom a legfinomabb falatot. :)
    Clara012 nevében is köszönöm szépen a sok kedves említést! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ez csak természetes! :)
      és végre valaki, aki megérti az utolsó falat-mániámat :)

      Törlés