2016. november 5., szombat

#6 -- Hat régi és hat új -- 2016 november

Sajnos azzal szeretném kezdeni ezt a posztot is, hogy nagyobb volt a szám, mint az agyam. Szerettem volna gyakrabban bejegyzéseket gyártani, mert imádok fogalmazni, írni, megosztani, elbeszélgetni, bármit, aminek köze van az írásbeli kommunikációhoz, de sajnos (mint ahogy sokan mások, én is) időhiánnyal küzdöm. Ezért sajnos havi két bejegyzésnél többet semmiképpen sem tudok megígérni a hatalmas mennyiségű tanóra és a munká(i)m kereszttüzében, de nagyon remélem, hogy a lelkesedésem és az ötleteim hosszú távon kitartanak majd, és ez az arány a heti egy bejegyzésre fog növekedni.

Most volt Glamour-napok, ami mellett én sem mehettem el természetesen. Egy teljes bejegyzést nem szívesen szenteltem volna neki, de mégiscsak szerettem volna itt is megjeleníteni. Ezért készítettem gyorsan egy montázst azokról, amiket beszereztem a drogériákból, patikából, illetve egybekötöttem ezzel az őszi vásárlást, és pár nem kuponos dolog is becsúszott.




És akkor végül a rendes bejegyzés:

Nagyon szeretem a visszatérő rovatokat egy blogban, így nem is volt kérdés, hogy nálam is megjelenik majd valami, ami időről időre újra felbukkan az oldalam hasábjain. Szerettem volna valami olyat, ami sok témába beilleszthető, tehát valami egyszerű, de közben mégis valamelyest egyedi. Ezért én egy számot választottam: a hatost, ami már lassan hat (! :D) éve a kedvenc számom, egyben szerencseszámom. Szeretném, ha sok posztban megjelenne, visszaköszönne, és lenne ebben valami ciklikusság, remélem sikerül majd minden itt írtat teljesíteni.

Csapjunk is bele a sorozat első részébe!

Nőből vagyok, rendszeresen áldozatul esek a fogyasztói társadalomnak (mentségemre szóljon, hogy sokszor vásárolok használt termékeket a Krémmánián, és készülök a gardróbcserén is tevékenykedni, főleg eladni). Ennek köszönhetően folyamatosan vásárolok új és új termékeket, hajt a kíváncsiságom, és sokszor keresem a Tökéletest sokféle kategóriában. Feleslegesnek tartanám egyesével bemutatni őket úgy, hogy sokszor véleményt nem is igazán tudok róluk alkotni, de hat olyan darabot szívesen kipécézek időnként, amiket valamiért érdemesnek tartok itt bemutatni nektek. Az "új" kategóriába igyekszem minden olyan dolgot belenyomorgatni, amit az elmúlt pár hétben szereztem be, és hamar belopta magát az én szőrös szívembe, a "régi"-be pedig főleg olyanokat, amiket elhasználtam már, és utólag visszatekintve rá nagyon is meg voltam vele elégedve, vagy éppen hogy ellenkezőleg. Ha valamihez mindenképp szeretném hasonlítani, akkor ez egy haul/elfogytak egybegyúrt verzió, mondjuk egy havi kedvences/csalódásos poszttal egybekötve. Remélem felkeltettem ezzel a kis bemutatóval az érdeklődéseteket, és szívesen olvassátok az első ilyen beszámolót.

Amihez nagy nehezen itt, ebben a szent pillanatban el is érkeztünk!

*ÚJ*




Hada Labo Hyaluronic Acid
Nemrég érkezett Ebay-országból, és ez egy olyan termék, amit már nagyon vártam. A hyaluronsav az egyik kedvenc összetevőm krémekben, és ez a lotion nagyon szupernek tűnt az én kombinált bőrömre. Eddig mindenképpen azt mondanám, hogy bevált, de természetesen ez csak egy rövidtávú tapasztalat. Átlátszó, zselésebb állaga van, Vikinél olvashattok róla részletes tesztet, én is nála láttam először, és eme teszt hatására döntöttem úgy, hogy nekem kell. Egyébként lehet hozzá kedvezőbb áron utántöltőt kapni, ez nekem nagyon szimpatikus a cég részéről.
Amit szeretek benne: könnyű állag és gyors beszívódás, kellő hidratáló hatás a kombinált bőrre, tökéletes összetevők, megfizethető ár, nagy kiszerelés (150ml)
Amit nem szeretek benne: Csak rendelni lehet, így mindenképpen várni kell rá

Cremor Refigerans
Az ekcémás, száraz területek megmentője és kordában tartója (? :D). Amikor nem hatóanyagos krémet használok a kezemre, akkor ő kerül elő, hogy kellően hidratált legyen a bőröm. Általában a kezeimen, hajlataimon, szemem és szám környékén használom, általában reggel, néha este is. Elégedett vagyok a teljesítményével
Amit szeretek benne: kellően ápol és hidratál, olcsó, sokáig elég
Amit nem szeretek benne: vényköteles, macera az orvoshoz járkálás

Decathlon felső
Idén tavasszal egy hosszabb pihenőidőszak után újra elkezdtem futni, és elhatároztam, hogy beszerzek néhány ilyen izzadtságelvezető ruhadarabot. A legjobb árat szerintem a Decathlon képviseli, így egyértelmű volt, hogy ott nézek körül. Nagy a választék, a saját márkás dolgok az alsó árkategóriában mozognak, így mindenkinek ajánlom, hogy sportszerek tekintetében ott nézzen körül.
Amit szeretek benne: elvezeti az izzadtságot, kényelmes viselet, minőségi anyag, kellemes szín, kedvező ár
Amit nem szeretek benne: hamar belebüdösödik az izzadtság --> gyakran kell mosni, kevés helyen van Decathlon (tőlem legalábbis csak 50 km-re, pedig megyeszékhelyen lakom)

Balea sminklemosó olaj
Szerintem az olajok nagyon hatékonyak sminklemosásban, de kevés olyan van a piacon, amit az arcomra is kennék. A Kosénak (japán márka) van még egy olyan lemosója, amit szívesen kipróbálnék, de egyelőre maradtam a drogériás vásárlásnál. Egyszer már használtam, és szerettem, ezért is vettem most újra, télen jól jön az extra hidratálás még sminklemosáskor is.
Amit szeretek benne: olcsó, könnyen beszerezhető, hatásosan távolítja el a sminket, jó összetevők, táplálónak érzem
Amit nem szeretek benne: egyszerre sokat kell belőle használni, így gyorsan fogy, ha jól tudom, hamarosan kivonják a forgalomból

Kik Illatgyertya
Sosem voltam nagy gyertyás, nem mozgatta meg a fantáziám a Yankee Candle, most viszont a Kikbe érve két gyertya illatába is abszolút beleszerettem: Spicy Vanilla és Roasted Almond. Nagyjából 5-600 forintért vettem őket, és csuda illatuk van, komolyan, a szobámban meggyújtatlanul is szimatolom őket, nagyon szuper. Ha a Kikben jártok, mindenképp vessetek rájuk egy pillantást!
Amit szeretek benne: csodálatos illat, nagy kiszerelés, jó ár, könnyű beszerezhetőség
Amit nem szeretek benne: a viasz mintha túl gyorsan égne

Aliexpress folyékony rúzs
Tudom, felelőtlenség olyan terméket a számra kenni, amiről nem tudjuk, hogy mi van benne, de jelenleg nem engedhetem meg magamnak, hogy olyan és annyi folyékony rúzst birtokoljak normális márkáktól, amennyit szeretnék. Diákként ezt okésnak tartom, de amint lesz rendes munkahelyem rendes fizetéssel, megszabadulok tőlük, és addig is igyekszem gyarapítani a hiteles márkák sokaságát az otthonomban. Arra is tökéletesnek tartom, hogy kipróbáljam, hogy az adott tónus,szín jól áll-e rajtam, egy 2-3 ezer forintos költés után bizonyára tépném a hajam, a háromszáz forint veszteség pedig azt mondom, belefér.
Amit szeretek benne: jó a színe, nem ragad, tartós, olcsó
Amit nem szeretek benne: az ajkak belső részéről hamar kopik, nem lehet tudni az összetevőiről semmit, rendelni kell és várni rá, kicsit büdös a termék, gagyi a csomagolás, dupe

*RÉGI*




Rimmel Stay Matte
Ő már nem a mozdítható kategória, ezért készült róla külön fotó. 2014 őszén vettem, ami azt jelenti, hogy két évet volt használatban. Anno a Youtube és a Krémmániás vélemények hatására vásároltam meg, és a két év alatt volt bőven szeretem-nem szeretem hullámzás. Most éppen a szeretem kategóriában vagyok, ezért is vásároltam újra a G-napokkor, meg igazából nem volt kedvem más púder után olvasgatni (ahogy már írtam, nem veszek meg semmit alapos utánaolvasás nélkül). Akkor törött el, a Rossmannba amúgy is mentem, szóval kézenfekvő volt, hogy őt veszem újra. Szerintem még évekig elég lesz.
Amit nem szerettem benne: van benne illatanyag (ki a fene tesz egy púderbe illatanyagot? És én miért nem vettem ezt előbb észre?), nem tart ki nap végéig a mattítátsa, csomagolás...meg kell említenem? borzalom
Amit szerettem benne: nagy kiszerelés olcsó áron, nagy színválaszték

Balea Med Ultra Sensitive & Cuticura 
Mindkettő tavaly októberi, G-napos szerzemény, de egyik sem fogyott el, és egyik sem lopta magát a szívembe, ezért is veszem őket egy kalap alá. A Cuticura egy gélesebb állagú, áttetsző krém, a Balea pedig egy sűrűbb, fehér cumó. Nem rosszak, de nem szívesen vettem őket elő, pedig igyekeztem (el)használni őket. A koreai alapkrémek nekem sokkal jobban beváltak, és következőnek a Schabens Tootes Mer-t szeretném kipróbálni, így nincs helyük a szekrényemben, és amúgy sem szívesen tartogatom őket, mivel már egy éve meg vannak bontva.
Amit nem szeretek bennük: Olyan kis semmilyen, mintha ott sem lennének (mondjuk ez másnak lehet pozitívum)
Amit szeretek bennük: könnyű állag, gyors beszívódás, mindenmentes

KIKO Soft  Focus Compact Wet & Dry Foundation
Haj, a régi szép idők, amikor még csak a belvárosig kellett levágtáznom, hogy KIKO termékeket vásárolhassak! Sajnos amikor vettem (2015 tavasza), még nem voltam akkora sminkőrült, mint most vagyok, és nem tudtam, milyen nagy dolog ez, így viszonylag kevés dolgot sikerült ott vásárolnom, viszont azt a keveset igazán megszerettem. Egy volt közülük ez a kis csoda, amit imádtam, és nagyon bánom, hogy egyrészt elfogyott, másrészt, hogy már nem is gyártják.
Amit szerettem benne: vizesen és szárazon is használható volt, hipoallergén, csodálatos púderes fedés, nem mászkált
Amit nem szerettem benne: kicsit drága (14 euró)

Kallos Keratin Hajpakoló Krém
Ő volt az első Kallos termékem, de azóta már két teljes kiszerelésű hajpakolást is vásároltam tőle, ami szerintem mindent elmond. Az én hajamnak mondju kkétségtelenül az segített a legtöbbet, hogy nem kezelem hővel, de a heti egy órás pakolás alatti pihenés is biztosan hozzátesz. Nagyon sok változatban kaphatóak, én azóta a Pro Tox verziót és az Omegát szereztem be.
Amit szerettem benne: olcsó, kevés kell belőle, relatív sokáig elég (én 5-6-7 naponta mosok csak hajat), szépen táplálja a hajat-hajvégeket, kellemes az illata, nem tartalmaz szilikont
Amit nem szerettem benne: nincs ilyen.

Dove Maximum Protection
Sajnos a borzasztóan izzadós csoportot erősítem, ami valljuk be, nem túl nőies. Gyűlölöm, hogy a legkisebb hőmérséklet-emelkedéstől is borzasztóan izzadok, ráadásul hamar átcsap a szagtalanság a kellemetlen izzadtságszagba, így nem is kérdés, hogy olyan deót kerestem, ami nem hagy cserben. Megmondom őszintén, nem tudom, hogy mi a különbség a dezodor és az izzadásgátló között, azaz tudom, de magamon nem tudom megállapítani, hogy melyik melyik, ugyanis ugyanúgy izzadok mindegyiktől, csak maximum nem leszek ordenáré büdös a nap végére. Egyelőre nem vettem újra, mert van még más itthon, de amint azok elfogynak, biztos, hogy újra lecsapok rá.
Amit szerettem benne: nem hagyott cserben, nem szárította ki a hónaljam szőrtelenítés után használva sem, kellemes, visszafogott illat
Amit nem szerettem benne: kicsit borsos az ára

Miss Sporty pirosító
Szerencsétlen már nagyon régóta kallódik a kis fiókomban, de most száműzhettem végre. A színe nagyon szép, tökéletes pirosító lehetett volna a mindennapokra, ha lenne szükségem pirosítóra (rozaceás lévén mondhatni felesleges a dolog, a legerősebb fedésű alapozón is átüt az arcom természetes pirossága), és ha nem tűnne el két és fél másodperc alatt bárhonnan, ahova az ember felkeni. Kenhetsz alá te akármilyen alapot, ha ő úgy dönt, hogy távozik, ebben az életben nem akadályozod meg. Egyébként szerencsétlen kb 4-5 éve biztos megvan, és nem is tudom, hogy mi a fenének tartogattam, mindenesetre mostantól már biztos nem tologatom egyik helyről a másikra.
Amit szerettem benne: cuki és mindennapokban használható szín, olcsó ár, masszív csomagolás
Amit nem szerettem benne: azért a felirat lekopott természetesen, egyáltalán nem tartós, konkrétan semmi értelme a terméknek :D

Ennyit terveztem mára, remélem találkoztatok a bejegyzésben számotokra hasznos információkkal is.

Várlak vissza benneteket!

Szeretettel,
Viki

(Ami a képeket illeti: tudom, még nagyon messze állok attól, hogy jó képeket készítsek, de már kicsit unom, hogy mindig mások képeit használom fel. Igyekszem sokat olvasni a témában és utánajárni, hogyan fejlődhetnék magamtól, és a Photoshop kezelését és hamarosan elsajátítom -- ezért kérlek benneteket, hogy legyetek türelemmel:))

2016. október 29., szombat

#5 Amiket megfogadtam az őszi szünetre

Végre itt a szünet, és van egy szusszanásnyi időm, hogy tartalmat gyártsak ide, ami már nagyon hiányzott, hogy őszinte legyek. Nagyon sok most a suli sajnos, az utolsó évemet taposom (ha mindenki úgy akarja), szóval gőzerővel arra koncentrálok, és sok olyan dologra nem jut időm, amikre pedig nagyon kellene. Ezért az ilyen lazább időkben próbálok felzárkózni a dolgaimmal, itt most főleg a beauty-dolgokra szeretnék koncentrálni, ha már ilyen témában írom a blogot.

1. Szempilla- és szemöldökápolás
Már egy ideje kotyvasztottam magamnak házi szempilla- és szemöldökápoló olajat, de sokszor macerás este feltenni, ráadásul keveset vagyok itthon. Azonban tudom, hogy a mindennapos festegetés, sminklemosás eléggé megviseli őket, és bizony rájuk is rájuk fér a plusz ápolás. Így azon kívül, hogy jövő héten bejelentkezem kozmetikushoz és rendbe szedetem a szemöldökeim, ápolni is szeretném őket nap mint nap ezzel az olajjal, természetesen a kis csufi szempiláimmal egyetemben.



2. Étkezésre és mozgásra odafigyelni - 3 kondi a 9 nap alatt legalább
Már egy pár hete belekezdtem egy súlyfelesleg-ledolgozós projektbe (a fogyós már olyan hülyén hangzik, vagy csak szerintem? :D), amivel többé-kevésbé jól haladtam, futás, köredzés, kaja satöbbi, erre újfent nem futhatok. Ez az elmúlt pár napban derült ki, és természetesen egyből kajába is fojtottam a bánatom. Időközben rájöttem, hogy egyelőre még csak egy rövid ideig kell mellőznöm az egyetlen sportot amit szívesen csinálok ezt a mozgásformát, szóval addig is végképp próbálok odafigyelni a kajálásra, és elvonszolom magam az egyetemi kondiba biciklizni és ellipszis trénerezni, jó lenne háromszor megejteni a szünet alatt mindezt.
Azt már nem is teszem hozzá, hogy mindezek nem csak a fogyást segítik elő, de a bőr is profitál a vitaminokból és a kiizzadott méreganyagok eltávozásából.
(Zárójeles megjegyzés, hogy barátnőmmel egy blogon osztjuk meg mindennap azt, hogy mit tettünk azért, hogy végre lefogyjunk, bár én az elmúlt egy hétben ott sem voltam igazán aktív. Azért leírom nektek a címét, hátha érdekel benneteket: omgworkmore.tumblr.com)



3. Hámlasztás következetesen
Mostanában akkor hámlasztottam csak, ha itthon voltam, vagy ha este volt még energiám megvárni a hámlasztó utáni fél órás várakozási időt, ami heti maximum egy alkalmat jelent. Nem szabadna pedig ellustáznom, mert nagyon nincs jó állapotban a bőröm, és ahhoz, hogy a kémeim működjenek és megfelelő hidratáltságot biztosítsanak, szükségem van a rendesen lehámlasztott bőrre. Terveim szerint a szünetben három alkalommal kerül majd elő a jó öreg COSRX BHA, amit egyébként decemberig szeretnék elhasználni, mert már egy éve a birtokomban van ez az üveg, amit használok.



4. Hidratálni, hidratálni, hidratálni
Itt a fűtésszezon, ami az alapból is hisztis bőrömet végképp kihozza a sodrából. Még van itthon néhány Benton fátyolmaszkom, ezeket mindig az ínségesebb időkre tartogatom, és úgy érzem, ez most jött el. Szárazabb és fakóbb, mint amilyen szokott lenni az alapból kombinált-zsíros bőröm, és az arcom néhány területén sajnos ekcémával is küzdök. A következő pont ezzel kapcsolatos.

5. Kordában tartani az ekcémás területeket
Az elmőlt pár hétben ezzel nem volt gond, most viszont újra megjelent pár vörös, viszkető és száraz folt a kezemen, könyökhajlaltomban, arcomon. Sokszor nem fordítok elég időt arra, hogy kenegessem őket, napközben esélyem sincs erre, de most pár napig biztosan itthon vagyok, így remélem lesz ideje rendbe jönni ezeknek a területeknek. Szóval az elkövetkezendő 9 napban mindenképp be kellene kennem esténként a száraz részeket hatóanyagos krémmel, a nap többi részében pedig maradok a sima hidratálásnál és a Cremor Refrigerans-nál.

6. Ecseteket kimosni
Bár rendszeresen csak egy-két ecsetet használok, a többi is piszkos a halloweeni sminkelgetés után, igazán rájuk férne egy alapos tisztítás, fertőtlenítés. Már jó pár hete nem iktattam be a hétvégéimbe, de most itt az ideje, hogy végre tisztán tündököljenek majd a fésülködőasztalomon. Nem csinálok egyébként ebből nagy dolgot, az ecsetmosó tojásomat használom, és a Cuticura arctisztító géljét, jelenleg nincs itthon a Babydream babafürdetőből, amit alapvetően használnék.



7. Sminkek összerendezgetni, fertőtleníteni, kiszanálni
Egyre gyarapodnak a dekorkozmetikai termékeim a kis asztalkámban, de kevés időt fordítok a tisztán tartásukra és a rendezésükre. Pedig a bacik elszaporodásának megakadályozása nagyon is fontos, így alkohollal biztos végigmegyek majd a régebbi szemhéjpúdereimen, palettáimon, rúzsaimon, szájfényeimen, amiket pedig már elég öregnek érzek, sajnos a kukában lesz a helyük.



8. Vásárolni
Mármint ezúttal céltudatosan! Október hónapban nagyon sok pénzt költöttem, nem csak ruhára, de arra is - kellett munkaruha az új munkahelyemre, pótolni kellett a kiszakadt és elhasználódott dolgokat, de két alapdologra sosem gondolok, ez pedig az öv és a zokni. Valahogy mindig kimaradnak a számításaimból, pedig sok nadrág csúszkál rajtam, zoknifronton pedig siralmasan állok, de ez mindig csak akkor jut eszembe, mikor reggel kutatnék a fiókomban egy használható pár után, de a legtöbbjük lyukas vagy elhasználódott. Ezért szeretnék feltankolni a zoknikból, és két sima, fekete öv is jól jönne.



9. Foglalkozni a növényeimmel
Nagyon ráálltam most arra, hogy a szobámba minél több növényt beköltöztessek, hiszen egy szépséges zöld szobanövény cuki cserépben abszolút a szoba dísze lehet. Egy külön posztban szívesen bemutatom majd az eddigi lakókat, de a család mindenképpen gyarapodni fog. Újfent leírom, hogy keveset vagyok itthon, de tényleg így van, és így sajnos a növényeimmel sem tudok eleget foglalkozni - bár nagy részük igazából nem is igényli, de néhányuknak egy átültetés már nagyon elkélne.



10. Legalább három posztot megírni és befotózni a blogra
Ezt nem szeretném kommentálni, októberben kissé lemaradtam, de remélem, kicsit sikerül összeszednem magam még idén, hogy izgalmas tartalmat tudjak nektek gyártani. Lassan de biztosan mindenképpen szeretném fejleszteni is a blogot, de ennyire ne szaladjunk előre ;)



Természetesen sokkal több dolgom lesz - az iskolai élet sem áll meg, és a házimunkával kapcsolatban is bőven van mit tennem, de ezekkel nem szívesen untattalak volna benneteket. Remélem, érdekesnek találjátok a szünetre kitűzött céljaimat, ha gondoljátok, osszátok meg velem a ti beauty-terveiteket a hétre/hosszú hétvégére. A jövő hét leteltével pedig jelentkezni fogok, hogy milyen eredménnyel teljesítettem a hetet.

Kellemes pihenést kívánok mindenkinek!

Szeretettel:

Viki

(a képek forrása a weheartit.com)

2016. szeptember 11., vasárnap

#4 Hello again, Autumn!

Bizonyára nem vagyok egyedül azzal, hogy már tűkön ülve vártam/várom az őszt, személy szerint egyszerűen nem tudok betelni vele, annyi csodát rejt számomra. Bár a szeptember még csak a kezdet, az igazi kedvencem az október, de már így is érzem a hőmérséklet csökkenését (elő az őszi ruhákkal! kardigánok, sziasztok! kalapok, helló! poncsók, bőrkabátok, hosszú farmerok, jó újra látni benneteket! a sötétebb tónusú rúzsokat most nem szólítanám meg külön, hiszen én egész évben őket szeretem hordani), a tömegek oszlását (balatoni lányként fontos szempont!), az elképesztő színeket, a hulló leveleket. Számomra az ősz egy lágy, finom évszak, ami úgy ölel körül, mint egy puha sál az egyik hűvösebb kora estén. Bizonyára az iskolai időszámítás miatt vagyok így ezzel, de nálam ez az időszak az abszolút újjászületés időszaka. Ilyenkor érzem azt, hogy egy új kezdet jött, és még minden előttem áll. Az idei egy kicsit kivétel ez alól, megcsappantak az energiáim, és úgy érzem, hogy kissé nehezebben viselem az előttem álló feladatok tömegét, de bízom benne, hogy nagy részüket sikerrel veszem majd.


Várom már az igazi őszi sétákat, amikor órákig lehet bóklászni a természetben anélkül, hogy az ember leizzadta volna magáról az óceánok mennyiségét, és ugrándozni lehessen a falevélkupacokba, és rózsaszín esernyővel kitűnni a sok morcos fekete közül. Várom, hogy a boltokban percekig tanakodjak, hogy milyen ízű forró csokival kényeztessem magam este, és hogy elkezdődjenek az olyan új kalandok, amivel egy lépéssel közelebb kerülök ahhoz, hogy a diplomás felnőttek táborát gazdagítsam, amit be kell valljak, már hihetetlenül és türelmetlenül várok.

Nemcsak az öltözködés miatt várom már a hűvösebb időket, de az arcápolási rutinom is változik kicsit ilyenkor. Azon kívül, hogy előkerül a hámlasztó (én a COSRX márka BHA-ját használom előszeretettel már egy éve, és még mindig alig hiányzik belőle, bár kitűztem célként, hogy februárig elhasználom, ezzel kötelezem magam a rendszeres használatára), elkezdem keresni a kissé tartalmasabb, nehezebb krémeket, illetve ilyenkor érvényesül nálam igazán a koreai rétegzős rutin. Míg nyáron reggel csak arcot mosok és fényvédőt kenek fel, és este egy esszenciával vagy könnyű hidratálóval zárom a napot, addig télen előkerülnek a szérumok, overnight maszkok, és fátyolmaszkok. Mivel egyszerre nagy beruházás lenne, így szeretem apránként megvásárolni, megrendelni a darabokat az ebayről (egyelőre kivétel nélkül mindent innen szereztem be). Hiányoznak már az ilyen fürdőszobai esték, ezek voltak a napom mini spa- részei, és mindig a kedvenc videósaimmal szórakoztattam magam, amíg vártam, hogy beszívódjanak a kencéim. (Hamarosan érkezik egy poszt, amiben bemutatom az általam eddig használt krémeket :)



És hogy mik a terveim őszre? Lássuk!

#1 Folytatni a ruhatáram lecserélését

Majd egy külön posztban láthatjátok majd, hogy hogy állok jelenleg. Röviden összefoglalva megpróbálok megválni az összes nem (szívesen) hordott ruhámtól, és olyan darabokra lecserélni őket, amiket hosszú távon örömmel hordok, illetve jól kombinálhatóak egymással (ezt hívják kapszulagardróbnak?). A meghatározó színek a fekete, a fehér, a sötétkék, a barna és árnyalatai, illetve a szürke. Abszolút bejön nekem ez az egyszerűbb, monokróm vonal, és tényleg kevesebb ruhadarabot igényel, mint egy ennél színesebb.

#2 Tovább folytatni a sportot és az egészségesebb étkezést

Nyáron sokadszorra belekezdtem, és egész hatékony voltam, de jött a munkám, és jött az összevissza életvitelem, amibe nem lehetett semmit előre betervezni. Sikerült is visszaszednem a leadott kilókat, de nem adom fel, megszabadulok mindtől, ha belepusztulok is, előbb vagy utóbb. A kajálásban sokat fog segíteni, ha lesz időm pár napra előre főznöm, és bár a drága egyetem sok mindenben gátol (nincs mikró, illetve hely, ahová leülhetnél csak úgy), akkor is megoldom valahogy.

#3 Több időt és energiát fordítani a blogra // Hatékonyabban beosztani az időmet

A dolog második felével már évek óta küzdök, sajnos túl sokszor fog el a "nekem ehhez nincs kedvem/energiám/affinitásom" érzés, amire nem lenne szabad hallgatnom, az életem semmilyen területén, ugyanis ha ez nem lett volna, már biztosan sokkal több lehetőséggel éltem volna. A to do listák szoktak segíteni, így továbbra is bízom a hatékonyságukban, illetve abban, hogy a rendszeres sport majd leköti az ilyen gondolataim. Ráadásul futás közben sokszor támadnak kreatív ötleteim, amiket remélhetőleg itt, a blogon is tudok majd kamatoztatni.

#4 Odafigyelni a bőröm igényeire és olyan állapotig fejleszteni, hogy alapozó nélkül is merjek utcára menni

Bár már odafigyelek arra, hogy mit kenek az arcomra, még így is nagyon sokszor követek el hibákat, rendszerint ugyanazokat (nem mosom le elalvás előtt az arcom, hagyom az ekcémám eluralkodni, nem iszom elég folyadékot a nap folyamán, nem használok annyi terméket, amennyire igénye lenne a bőrömnek).



#5 Megtalálni a tökéletes alapozót és folyékony korrektort

Sajnos mindkét kategóriában kompromisszumokat kellett kötnöm, de örülnék, ha megállapodhatnék egy-egy terméknél, amit kérdés nélkül újravásárolok. Természetesen csak az alkohol- és illatanyagmentes termékek jöhetnek szóba, így eléggé szűkül a kör, ráadásul nagyon érzékeny, kombinált bőröm van, de épp úton van hozzám egy új, kipróbálásra váró alapozó, talán ő lesz majd a tökéletes?

#6 Kirándulós napot tartani

Mivel nyáron hétvégente dolgoztam, nem sok esélyem volt bárhova is ellátogatni, de bízom benne, hogy ősszel ezt sikerül bepótolni.

#7 Növényeket telepíteni a szobámba

A dolog már elkezdődött, de még bőven lenne nekik hely, jól jönne még néhány cukiság.

#8 Elkezdeni jógázni

Akár itthon, akár társaságban, erről még nem döntöttem, de talán jót tenne a lekivilágomnak. Az etka jógát tavaly próbáltam az egyetemi tesi keretein belül, de nem maradt meg a heti rutinomban, mert főleg idősek jártak, és nem éreztem magam túl jól úgy, hogy egy korombeli sem volt a csoportban.



#9 Süteményeket sütni

Főleg Cinnamon Roll-ra és a Strasbourg-i almatortára gondolok, számomra az alma és a fahéj, illetve a kettő kombója abszolút őszi íz. Mostanában kevesebbet sütögettem, de itt az alkalom, hogy visszatérjek a konyhába.


Ez a bejegyzés egy kicsit összevisszára sikeredett, de remélem, élveztétek, és találkozunk még itt, az oldalamon.

Szeretettel,
Viki

A bejegyzés összes képe a Pinterestről származik. (Hamarosan készülnek a saját képek is a bejegyzésekhez ;)

Kritikákat, véleményeket szívesen fogadok!

2016. augusztus 15., hétfő

#3 Ebay Goodies -- Kívánságlista 2016 augusztus

Nagyrészt az egyediségre törekszem a blog szempontjából, de annyira szeretem ezeket a posztokat nézegetni másnál, hogy úgy gondoltam, nálam is megállják majd a helyüket. Az Ebay számomra olyan, mint egy csodaország, ahol mindent megtalálsz, amit csak szeretnél. Ez a hátránya is, ugyanis az elmúlt két évben rendesen megcsappant miatta a bankszámlám, de kit érdekel, mikor van egy cuki ecsetkészletem?

A jelenleg megtalált legcukibb és leghasznosabb termékeket gyűjtöttem össze ma, remélem nektek is tetszeni fognak és találtok néhányat, amiket ti is szívesen megrendelnétek. Kezdjük a hasznosakkal!

Ahogyan már említettem, az arcápoláshoz szükséges dolgaim nagy részét innen szerzem be, nagyon szimpatikus a Mizon, a Benton, illetve a Cosrx márka, már több terméket próbáltam mindháromtól. Sok jót hallottam az alábbi termékekről is, így hosszabb-rövidebb időn belül remélem nálam is olvashattok majd róluk. 



Szintén a kozmetikai vonalon haladva van itt még néhány ígéretes darab. Maszkból mindig jól jön néhány, főleg a hűvösebb időkben van szükség a tartalmasabb hidratálásra, ebben segíthet a Steam Cream (amit egyébként tavaly télen használtam) és a Honey Mask is, de egy jó fermentált esszencia sem maradhat el a hidratálókrémek alól.


Áttérnék a dekorkozmetikum témára, illetve az azokhoz szükséges eszközökre. Ecsetből sosem elég, és a legtöbbet az eBay bugyraiból sikerült összeszednem, a legtöbbel egyébként szerencsém volt, mert hihetetlenül jó minőségűeket lehet találni, hiába márkátlanok vagy utánzatok. Smucig vagyok több ezer forintokat kiadni per darab, és mivel a minőséggel az olcsóbb kategóriában sincsen különösebb probléma, felesleges pénzkidobás lenne számomra márkás ecsetekre benevezni. Most ez a kettő szúrt szemet: az egyik az a bizonyos fogkefe-ecset, amiről már sok platformon hallhattatok, és abból is ez a kevésbé esztétikus, nem csicsás, baromi egyszerű darab fogott meg. Kíváncsi lennék, hogy tényleg olyan jó-e, így egyszer majd biztosan olvashattok róla itt is. A másik kiválasztott az egy kontúrecset, ami szintén jól tud jönni, és bár egy már van belőle, jól jönne még egy darab. A Yanqina tartós tusfilcről is hallhattatok, hiszen KM kedvenc darab, és már nekem is volt belőle egy. Az ára miatt tényleg verhetetlen, ezért szívesen használnám a jövőben is, bár adódtak vele problémáim. A Revlon alapozót pedig már régóta szeretném kipróbálni, de itthon a Müllerben sajnos csak a kombinált bőrre való verzió található meg a polcokon, így más alternatíva után kell néznem.



Maradunk a dekorkozmetikum berkeiben. Még sosem próbáltam műszempillát, és ezekkel a darabokkal egy ideje szemezek, és igazából az áruk is abszolút baráti, és a híres Duo szempillaragasztóval együtt sem kerül sokba. Ide is becsúsztak ecsetek, hát igen, nekem nincsen túl sok, de lassan és megfontoltan építgetem a birodalmam. A legyezőecset is az a különleges darab, ami nem volt soha, így szívesen kipróbálnám highlighter felvitelére. ezt a Naked-utánzat szettet pedig barátnőm már beszerezte Aliexpress-ről, és jó véleménnyel volt róla. Becsúszott ide még egy hámlasztó is, ez nem BHA vagy AHA tartalmú, hanem PHA, ezért ismerkednék meg vele közelebbről. És hát a híres L.A. Girl folyékony korrektorok, amiről már szintén nagyon sokat lehetett hallani, és az ára is abszolút diákbarát. Ha a bőrszínű beválik, a zölddel is tennék egy próbát.



És jöjjön a random szekció! Petőfi Sándornak érzem magam, amikor erre a szemtakaró bigyóra gondolok (Minek nevezzelek?), és mivel reggelente sokszor ébredek fel a fényre, egy próbát megérne. Ez a póló is baromi cuki, most nyáron szeretem hordani az egyszerűbb darabokat, és már máshol is láttam, de Ehssty-nél szerettem teljesen bele. A telefonra csiptethető lencsék jól jönnek fényképezéskor, például a bloghoz, úgy érzem, ki tudnám őket használni. A sportmelltartó pedig alapdarab sportoláshoz, éppen most tervezek több új sportruhát is venni, és egyébként egy, a témához kapcsolódó blogbejegyzés is várható rövidesen.


És az új szerelem mostanában, ami persze itt is meglátszik: a sütés-főzés. Az ehhez használatos darabokat itt látom a legjobb áron, és számomra talán egyszerűbb is innen megrendelni, mint sok helyet körbejárni. Van itt minden: dínós bonbonforma, tortavágó, habzsák és malacos bonbonforma, mert a malacok a legcukibb állatok a világon!


Folytatnám az előzőeket, itt is mindenféle konyhai dolog van. Például ez a fondant-egyengető nagyon hasznos, bár fondant-nal eddig csak egyszer dolgoztam, persze ki tudja, mit hoz a jövő, és szerintem a krémet is szépen el lehetne vele egyengetni. Vannak persze formák, ez a batmenes és az unikornisos fogott meg engem a legjobban, de találtok mindent! A Disney-s keksznyomó is cuki, a szívószál pedig alapdarab, ha vendégek jönnek.


Ennyit mára, de bőven vannak még szuper termékek, amiket megmutathatok nektek, így biztosan készülök majd még hasonló, ebay-es bejegyzésekkel,

2016. augusztus 8., hétfő

#2 Arcápolási Alapelveim

Mivel imádok az arcápolással foglalkozni, úgy gondoltam, ezzel indítom el a blog pályafutását. Pontosabban: megosztom veletek, hogy mi alapján választok ki egy kozmetikumot.

Két évvel ezelőttig nem igazán kentem az arcomra semmit, nem mozgatott meg sem az arcápolás, sem a sminkek világa. Különösebb gondom nem volt az arcbőrömmel, így nem izgatott a dolog, ám két éve beszippantott a Krémmánia, és az összes pénztárcabarát KM kedvenc sminket feltérképeztem, és ezzel együtt jött az arcápolás iránti érdeklődés is.
Mára már sok magyar blogot bújok ezzel kapcsolatban, amik releváns információkat tartalmaznak, és akik véleményében vakon megbízom, mert az elmúlt egy évben, mióta az ő tanácsaikat követtem, az időközben megőrült bőröm emberi formát kezd ölteni.


kép forrása: Google

A két legfontosabb dolog
Azaz két összetevő, amiket minden egyes kozmetikumban elkerülök, ami az arcomra kerül. Ez pedig nem más, mint az alkoholt (denaturát alkohol) és a parfüm (illatanyag). Sajnos több bőrproblémám is van, rosacea és ekcéma is gyakori látogató nálam, és ez a két összetevő mindkettőjüknek a nagy ellensége. Sajnos nagyon kevés az olyan (dekor)kozmetikum, ami gondolna az érzékeny bőrűekre (és hozzátenném, attól, hogy valamire rá van írva, hogy érzékeny bőrre, az még sajnos nem garancia semmire, egyedül az összetevőlista lehet a segítségünkre ebben a helyzetben), így kevés a választék, de nem bánom, mert különösen élvezem az újabb lehetőségek után való kutakodást.
Egyébként konkrétan senkinek nem ajánlom meleg szívvel, hogy olyan termékeket kenjen magára, amelyben ez a két összetevő az összetevőlista elején szerepel, sajnos nagyon irritálhatják még a nem érzékeny bőrt is, ráadásul a denaturát alkohol szárító hatással is bír, ami a bőröd foltosságához, hámlásához vezethet.

Kelet, te csodás
A legtöbb terméket az Ebay-ről szerzem be (Ebay-es poszt hamarosan), bár sok ázsiai webshop is árulja a termékeket, amiket nap mint nap használok. Azért választom őket a drogériában kaphatóakkal szemben, mert a drogériákban főleg olyan termékeket árulnak, amik az én bőrömnek csak ártanának, másrészről az Ázsiából érkező krémeim tele vannak ilyen-olyan hasznos összetevőkkel, amik hidratálják és szépítik a bőrömet. Ráadásul az áruk sem szökik az egekbe, reális összegért egy kiadós rutint állíthatok össze magamnak.
Természetesen azért vannak olyan termékek, amiket a magyar polcokról szerzek be, később minderről szeretnék részletesen írni, akár több posztban is.

Rétegezés
Az ázsiai nők használják ezt is előszeretettel (egyébként láttatok már csúnya bőrű ázsiai nőt? Na ugye, én sem...ez elég meggyőző számomra), és számomra is igen hatásos. Lényege, hogy nem csak egy hidratáló terméket használnak, hanem többet, mindet különféle hatóanyaggal különböző problémákra. A kedvenc összetevőimről és az azokat tartalmazó krémekről is tervezek majd posztot írni, sok-sok tervem van, szóval stay tuned!

Röviden ezek azok az irányelvek, amik alapján összeállítottam az arcápolási termékeimet, és bár sok állandó tag van, imádok kísérletezgetni, így változatos termékekkel találkozhattok majd nálam.
Remélem, még találkozunk!

#1 -- Az első

Sziasztok, és köszöntelek benneteket a blogomon!

Fú, nem is tudom, mit írhatnék. Hosszú idő óta érlelődött már bennem a gondolat, hogy jó lenne egy platform, ahol megoszthatom az emberekkel azt, ami érdekel, ami én vagyok, és ahol az enyémmel  hasonló vagy az enyémtől eltérő véleményeket kaphatok vissza, így ebből lett a LaViktoire.

A név magyarázata nem bonyolult: Viktóriának hívnak, és imádom a francia kultúrát és nyelvet, így ez utóbbit mindenképpen szerettem volna megjeleníteni valamilyen formában a blog nevében. így az egyik kedvenc szavamat (la victoire -- a győzelem) kereszteztem a nevemmel, és voila, megszületett ez az egész egy rövid brainstormingot követve egy napfényes hétfői délelőttön.

Még egy ideig biztos, hogy nagyon kezdetleges formában lesz csak elérhető, hiszen mindent alaposan ki kell gondolnom, és meg kell terveznem, de bízom benne, hogy szépen lassan kiépül az én birodalmam, amire ha gondolok majd, büszkeséggel fog eltölteni.

Pár szó rólam és pár szó a blogról
Mint ahogy már ezt említettem, Viktóriának hívnak, és jelenleg még egyetemista vagyok. Érdeklődő vagyok, ez itt is meg fog majd látszani, hiszen nem feltétlenül szeretném csak egyetlen téma köré építeni a blogot, nagyon sok mindenbe kóstoltam már bele életem során, így itt is színesebbnél színesebb témákkal találkozhattok majd, kezdve a szépségápolástól, a konyhatündérkedésen át néhány személyes és komolyabb témákkal foglalkozó posztokig. De ami mindezekben közös lesz, az maga a nőiség, nőiesség. Imádok nő lenni és imádok mindent, ami ezzel jár, és szeretném megosztani az ezzel kapcsolatos gondolataimat a leendő olvasóimmal. Bízom benne, hogy mindenki talál majd olyan témát, ami őt érdekli, és szívesen olvasom majd a visszajelzéseiteket, legyen az pozitív avagy negatív.
Amit viszont szeretnék leszögezni: semmiképpen nem szeretnék beállni a beautyblogger sorba. Fontosnak tartom a kreativitást, az egyediséget, amitől az én blogom az én nevemhez kapcsolódik majd, így nagyon remélem, hogy ez nektek is elnyeri majd a tetszéseteket.

Elöljáróban ennyit szerettem volna megosztani veletek, a későbbiekben várlak benneteket vissza sok szeretettel!

Viktoria