2016. augusztus 15., hétfő

#3 Ebay Goodies -- Kívánságlista 2016 augusztus

Nagyrészt az egyediségre törekszem a blog szempontjából, de annyira szeretem ezeket a posztokat nézegetni másnál, hogy úgy gondoltam, nálam is megállják majd a helyüket. Az Ebay számomra olyan, mint egy csodaország, ahol mindent megtalálsz, amit csak szeretnél. Ez a hátránya is, ugyanis az elmúlt két évben rendesen megcsappant miatta a bankszámlám, de kit érdekel, mikor van egy cuki ecsetkészletem?

A jelenleg megtalált legcukibb és leghasznosabb termékeket gyűjtöttem össze ma, remélem nektek is tetszeni fognak és találtok néhányat, amiket ti is szívesen megrendelnétek. Kezdjük a hasznosakkal!

Ahogyan már említettem, az arcápoláshoz szükséges dolgaim nagy részét innen szerzem be, nagyon szimpatikus a Mizon, a Benton, illetve a Cosrx márka, már több terméket próbáltam mindháromtól. Sok jót hallottam az alábbi termékekről is, így hosszabb-rövidebb időn belül remélem nálam is olvashattok majd róluk. 



Szintén a kozmetikai vonalon haladva van itt még néhány ígéretes darab. Maszkból mindig jól jön néhány, főleg a hűvösebb időkben van szükség a tartalmasabb hidratálásra, ebben segíthet a Steam Cream (amit egyébként tavaly télen használtam) és a Honey Mask is, de egy jó fermentált esszencia sem maradhat el a hidratálókrémek alól.


Áttérnék a dekorkozmetikum témára, illetve az azokhoz szükséges eszközökre. Ecsetből sosem elég, és a legtöbbet az eBay bugyraiból sikerült összeszednem, a legtöbbel egyébként szerencsém volt, mert hihetetlenül jó minőségűeket lehet találni, hiába márkátlanok vagy utánzatok. Smucig vagyok több ezer forintokat kiadni per darab, és mivel a minőséggel az olcsóbb kategóriában sincsen különösebb probléma, felesleges pénzkidobás lenne számomra márkás ecsetekre benevezni. Most ez a kettő szúrt szemet: az egyik az a bizonyos fogkefe-ecset, amiről már sok platformon hallhattatok, és abból is ez a kevésbé esztétikus, nem csicsás, baromi egyszerű darab fogott meg. Kíváncsi lennék, hogy tényleg olyan jó-e, így egyszer majd biztosan olvashattok róla itt is. A másik kiválasztott az egy kontúrecset, ami szintén jól tud jönni, és bár egy már van belőle, jól jönne még egy darab. A Yanqina tartós tusfilcről is hallhattatok, hiszen KM kedvenc darab, és már nekem is volt belőle egy. Az ára miatt tényleg verhetetlen, ezért szívesen használnám a jövőben is, bár adódtak vele problémáim. A Revlon alapozót pedig már régóta szeretném kipróbálni, de itthon a Müllerben sajnos csak a kombinált bőrre való verzió található meg a polcokon, így más alternatíva után kell néznem.



Maradunk a dekorkozmetikum berkeiben. Még sosem próbáltam műszempillát, és ezekkel a darabokkal egy ideje szemezek, és igazából az áruk is abszolút baráti, és a híres Duo szempillaragasztóval együtt sem kerül sokba. Ide is becsúsztak ecsetek, hát igen, nekem nincsen túl sok, de lassan és megfontoltan építgetem a birodalmam. A legyezőecset is az a különleges darab, ami nem volt soha, így szívesen kipróbálnám highlighter felvitelére. ezt a Naked-utánzat szettet pedig barátnőm már beszerezte Aliexpress-ről, és jó véleménnyel volt róla. Becsúszott ide még egy hámlasztó is, ez nem BHA vagy AHA tartalmú, hanem PHA, ezért ismerkednék meg vele közelebbről. És hát a híres L.A. Girl folyékony korrektorok, amiről már szintén nagyon sokat lehetett hallani, és az ára is abszolút diákbarát. Ha a bőrszínű beválik, a zölddel is tennék egy próbát.



És jöjjön a random szekció! Petőfi Sándornak érzem magam, amikor erre a szemtakaró bigyóra gondolok (Minek nevezzelek?), és mivel reggelente sokszor ébredek fel a fényre, egy próbát megérne. Ez a póló is baromi cuki, most nyáron szeretem hordani az egyszerűbb darabokat, és már máshol is láttam, de Ehssty-nél szerettem teljesen bele. A telefonra csiptethető lencsék jól jönnek fényképezéskor, például a bloghoz, úgy érzem, ki tudnám őket használni. A sportmelltartó pedig alapdarab sportoláshoz, éppen most tervezek több új sportruhát is venni, és egyébként egy, a témához kapcsolódó blogbejegyzés is várható rövidesen.


És az új szerelem mostanában, ami persze itt is meglátszik: a sütés-főzés. Az ehhez használatos darabokat itt látom a legjobb áron, és számomra talán egyszerűbb is innen megrendelni, mint sok helyet körbejárni. Van itt minden: dínós bonbonforma, tortavágó, habzsák és malacos bonbonforma, mert a malacok a legcukibb állatok a világon!


Folytatnám az előzőeket, itt is mindenféle konyhai dolog van. Például ez a fondant-egyengető nagyon hasznos, bár fondant-nal eddig csak egyszer dolgoztam, persze ki tudja, mit hoz a jövő, és szerintem a krémet is szépen el lehetne vele egyengetni. Vannak persze formák, ez a batmenes és az unikornisos fogott meg engem a legjobban, de találtok mindent! A Disney-s keksznyomó is cuki, a szívószál pedig alapdarab, ha vendégek jönnek.


Ennyit mára, de bőven vannak még szuper termékek, amiket megmutathatok nektek, így biztosan készülök majd még hasonló, ebay-es bejegyzésekkel,

4 megjegyzés:

  1. Batman-es sütikiszúró!!! KEll!
    Nekem a COSRX és a Benton nagy kedvencem az arcápolásban, tőlük mindig szívesen választok terméket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy találtál valamit, ami elnyerte a tetszésedet! :)
      Igen, hihetetlen, hogy mennyire jó az összes termékük. A Mizonnál már jól meg kell nézni, hogy mit vesz az ember, a legutóbb befürödtem egy esszenciájukkal, mert alkoholt tartalmaz, de csak későn vettem észre.

      Törlés
    2. Tök szuper arcápolási termékeket szedtél össze, lehet én is felveszem a kívánságlistámra. :) A Naked ecset dupeok is csábítónak tűnnek, de engem például a Real Techniques dupeok jobban megmozgatnak. ^^ pl ők: http://www.ebay.com/itm/New-Real-TECHNIQUES-Makeup-Brushes-Core-Collection-Starter-Kit-Sam-Nic-Pick-Set-/262475299084?var=&hash=item3d1cbf390c:m:m_easr7Nf5OBIoohfMKP6sw

      Törlés
    3. :) imádom, hogy ezeket az arcápolási termékeket ebayen is meg lehet kapni, a legegyszerűbb vásárlási mód számomra, mert rajta van az app a telefonomon, így aztán tényleg két kattintás az egész.
      ezek között is van jó, amit linkeltél! a Sam's Pick elférne itt nálam...ennyiért meg főleg! Biztos, hogy jobban ki lehetne használni, mint ez a NAked-est. a metálos kollekció dupe-ja megvan, azt nagyon szeretem, persze érezhetően gagyibb, mint az igazi RT Face Expert ecsetem, de nem mondom, hogy rosszabb, sőt. :)

      Törlés