2017. január 2., hétfő

#7 -- 6 dolog, amit mindenképpen be szeretnék szerezni 2017-ben I.

Annak ellenére, hogy a bevált termékekhez hűséges vagyok, imádok újdonságokat is kipróbálni. Így lesz ez 2017-ben is,  mert még nagyon sok márka vár arra, hogy kipróbáljam a termékeiket. Úgy érzem, hogy az arcápolásban már megvannak azok a márkák, amikhez a legszívesebben nyúlok, és amikben a legnagyobb százalékban megbízom, de ezen a téren is nagyon szívesen újítok. Ami viszont a sminkeket illeti, hát abból eléggé le vagyok maradva, és nagyon remélem, hogy jövőre ezt sikerül behoznom. Nagyon sok márkával és termékkel kacérkodom már jó ideje, de eddig valahogy halogattam őket, viszont jövőre nagyon remélem, hogy nem halogatom tovább, és kipipálom a legtöbb dolgot a listámról. Íme az első rész:

Ebbe a részbe azokat a márkákat gyűjtöttem össze, akiktől már van valamilyen termékem, de egy másik után is nagyon ácsingózom, mert az eddigi tapasztalataim jók a márkáról, vagy szimplán a vélemények nagyon meggyőzőek.

1. Colourpop

A méltán híres amerikai márka, akitől eddig egy szemhéjpúder van csak a birtokomban, a többiek a NAV-nál csücsülve várják a sorsukat... Reménykedem abban, hogy még idén megérkeznek és beteljesülhet a szerelmünk, addig is azzal az egy kis cukisággal vigasztaljuk egymást. Persze még nem tudhatom, hogy a többi termék milyen lesz, de majdnem biztos vagyok abban, hogy elégedett leszek a termékekkel, és valószínű, hogy a jövő év folyamán is szeretnék majd még rendelni a márkától. Konkrét választottjaim még nincsenek, de amint lesz egy kis időm, biztos, hogy nekiállok keresgélni, swatchokat nézegetni YouTubeon, és kiválasztani azt a pár terméket és árnyalatot, akik nélkül nem szeretnék tovább élni.



2. Sleek
Annak ellenére, hogy akkor még egy darab Sleek termék sem volt a birtokomban, majd kiugrottam a bőrömből, amikor meghallottam, hogy már a Müllerben is van állványuk, és nem kell rendelni. Ez is egy olyan márka, amiről csupa-csupa jót hallottam, és amikor voltam Müllerben, be is szereztem a Face Contour Kit-et, ami nagy szerelmem lett. Következő választottam biztos, hogy egy Matte Me rúzs lesz (három árnyalat között vacillálok: Velvet Slipper, Old Hollywood, Vino Tinto), de a szemhéjpúder palettáik is lenyűgöztek (Vintage Romance, Storm).



3. Rimmel Kate Moss rúzs
Itt már nem egy márkáról beszélek, hanem konkrét termékről. A Rimmeltől már több mindent kipróbáltam, de a Kate Moss kollekció rúzsait még nem, pedig azokról is szinte csak jókat hallani és olvasni. Valószínű Glamour napokon fogok beruházni valamelyik árnyalatára, mert bár alapból jó árban vannak, szeretem sminktermékekre kihasználni ezeket az akciókat. Addigra ki is nézek majd egy-két árnyalatot, de szinte biztos, hogy valamelyik matt kollekciós darabra fogok elcsábulni.




4. Maybelline Color Sensational Creamy Matte Lip Color
Azaz röviden a Maybelline matt rúzsai, amikről szintén ódákat zengenek. Ez sem maradhat ki a rúzskollekciómból, Maybelline rúzsom sem igazán volt még, szóval igyekszem behozni a lemaradásomat. Ősszel kijöttek a bogyósabb színekkel, és már nagyon látom, hogy egy ilyesmi árnyalattal fogunk majd egymásra találni.



5. Kiko
Amíg külföldön éltem, volt akkora szerencsém, hogy a belvárosban egy Kiko bolt helyezkedett el, és elég gyakori vendége voltam. Nagyon megtetszett, és azóta is vágyom a Kiko termékekre. A legnagyobb kedvencem a Soft & Focus Wet & Dry alapozó-púder volt, de azt hiszem, azóta nem lehet kapni. Azonban maradnék az alapozó vonalon, az itthoni drogériás termékekkel nem vagyok túlságosan megelégedve, így szinte biztos vagyok, hogy a Kiko egyik terméke elnyerné a tetszésemet. (Unlimited Foundation SPF 15, Liqud Skin Second Skin Foundation). Mivel itthon nem kaphatóak a termékeik, két opcióm van: rendelni a hivatalos oldalukról, vagy elmenni Bécsbe, és ott beszerezni. Utóbbinak jobban örülnék, hiszen nem jártam még ott, pedig ismerős is van arra, és szívesen kikérném Niki segítségét is a termékekkel kapcsolatban :)




6. Freedom Makeup
Gyakran járok a Pepcoban, de sosem vettem még ettől a márkától semmit, pedig az ott elhelyezett rúzsaik, szemhéjpúdereik és szájfényeik már nem egyszer keltették fel az érdeklődésemet. Jövőre nem szeretnék hazajönni üres kézzel, hiszen nem lenne egy nagy anyagi beruházás, tekintve, hogy 3-400 forintért vesztegetik a termékeiket, de eddig mégsem mertem belevágni a dologba. A másik termék, ami szintén birizgálja a fantáziámat, az a Pro Brow Pomade szemöldökzselé, amit ha jól tudom, csak PinkPandáról lehet rendelni,én viszont Ebay-en nevelkedtem, és smucig vagyok postaköltséget fizetni. Ha más nem is, már az elöl említett termékekkel is biztos boldog leszek, szemöldökpomádéja pedig már sok más márkának is van.


Egyelőre ennyi, azonban még két rész vár arra, hogy kitegyem. Kíváncsi vagyok, hogy ti milyen márkákkal szemeztek, és milyen termékekre szeretnétek beruházni a következő évben.

Szeretettel:

Viktoria

(Az összes kép a google.hu-ról lett letöltve)

6 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Jajj a sleek az engem is nagyon érdekel! pirosítóm van tőlük azt nagyon szeretem!
    Meg most felkeltetted az érdeklődésemet a Maybelline rúzsokkal :DD

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. képzeld, megkaptam utólag karácsonyra az Old Hollywood árnyalatot a Sleektől, és szerelem. szóval bátran merem ajánlani :)) nagyon szuper a tartóssága, a színe, minden. sok folyékony matt rúzst próbáltam már, de ez az egyik legjobb.

    ugyeee? ezelőtt én se nagyon érdeklődtem irántuk, de most valamiért beugrott, hogy szeretnék nem folyékony matt rúzsokat is a kollekciómba, és egyből ezek ugrottak be. :D

    VálaszTörlés
  5. Ugyanígy éreztem, mikor megtudtam, hogy nálunk is lehet majd kapni a Sleek termékeket,haha:D A velvet slipper egy gyönyörű árnyalat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. haha, akkor örülök, hogy nem csak én vártam őket ennyire :) tuti beszerzem majd azt is! a formula nagyon bejött, szóval muszáj leszek bővítenem a Sleek kollekciómat D

      Törlés