2018. február 18., vasárnap

Teaszünet

Stílusos lenne, ha ezt a bejegyzést egy bögre teával a kezemben írnám, bekucorodva egy párnákkal bélelt sarokba, meleg pokróc alá bújva. Ehelyett a hétvégi pihenést töltöm, a kanapén ücsörgök bort szürcsölegtve, és azon elmélkedem, hogy milyen hálás dolog, ha az ember munkáját jutalmazzák és elismerik. Kis blog vagyok, kevés aktivitással, de mégis megmelengeti a szívemet, ha másoknak is tetszik amit csinálok, és örömmel térnek vissza hozzám. A héten a munkahelyemen is kaptam egy kisebb elismerést, de még annál is jobban esett, amikor decemberben Stefi, a Szépség elsősegély blogírója jutalmazott meg a Teszünet díjjal. Kis késéssel ugyan, de megírtam az én ehhez kapcsolódó bejegyzésemet. #akésésamásodiknevem



Ez a díj bloggerek között terjed, és rendkívül kedves kezdeményezésnek tartom, hiszen a blogszakma nem az a szakma, ahol naponta jönnek az elismerések (bár melyik szakma ilyen?). Ezért tartom nagyon cukinak, hogy egymást illetjük meg a pozitív kritikával, miszerint érdemesnek tartjuk a megjutalmazott blogot arra, hogy ezzel a díjjal ékeskedjen. Ezúton is nagyon köszönöm Stefinek és a Szépség elsősegély blognak, hogy gondolt rám, hihetetlenül jól esett, és szuper, elgodolkodtató kérdéseket kaptam.


A szabályok:
  • Köszönd meg a jelölést annak, akitől kaptad a díjat, említsd meg és linkeld be a blogját. Másold be a szabályokat a bejegyzésedbe te is.
  • Mielőtt megválaszolnád a kérdéseket, illessz be egy idézetet, amiről azt gondolod, hogy a legjobban illik hozzád, jellemez téged.
  • Válaszold meg a 8 kérdést, amiket a téged díjazó blogger tett fel.
  • Írj újabb 8 kérdést, amiket majd a te jelöltjeid fognak megválaszolni.
  • Jelöld meg azokat a bloggereket a blogjaikkal együtt, akiket megjutalmazol a díjjal, és magyarázd meg pár szóval, miért pont rájuk esett a választásod.+1 Kívánj valami szépet az általad díjazott bloggereknek.

"Il est grand temps de rallumer les étoiles"*
(Guillaume Apollinaire)

*Nem vagyok műfordító, így ne kövezzen meg egy szakmabeli se, de nem találtam rá hivatalos magyar fordítást, kénytelen vagyok saját szavaimmal megfogalmazni a jelentést: "Épp itt az ideje, hogy a csillagok újra kigyúljanak." Az elmúlt időkben nagyon sokszor jut eszembe ez a mondat.

1) Melyik bejegyzésedre vagy a legbüszkébb, és miért?

Nehéz kérdés, alapvetően maximalista vagyok és nehezen jutok el odáig, hogy büszke legyek magamra :D Sokszor érzem azt, hogy dolgozhattam volna még többet egy bejegyzésen, viszont akkor lehetséges, hogy sosem frissülne a blogom... De válaszolva a kérdésedre, talán az ajakápolós posztom az, amit a legjobban kedvelek. A készült képek egész jól sikerültek magamhoz képest, a szöveget is sokáig formáltam, bár egyébként minden készülő poszton meglepően sokáig ücsörgök.

(egy indokolatlan kép, de végre van mire használjam a sok lementett vicces képemet - avagy keresd a hibát)


2) Mi az aminek örülnél idén Karácsonykor? 

Bocsánat a késés miatt még egyszer, remélem nem bánod, ha a 2018-as karácsonyra vonatkoztatom a kérdést :) Nem egyszerű válaszolni, tárgyi ajándékokra nem vágyom, legalábbis konkrétra nem. Persze egy H&M, Reserved, Colourpop, Decathlon, Biotech USA vásárlási utalványt bármikor le tudnék vásárolni. Szeretem a meglepetéseket, amik arra mutatnak, hogy az ajándékozó fél boldoggá szeretne tenni, és figyel arra, hogy mit szeretek, mit szeretnék.

3) Mit gondolsz fontos egy bloggernek minden social media platformon ott lennie ? Te mennyire vagy aktív a Facebookon és az Instagramon és egyéb felületeken?

Valamikor az ősidőkben elvégeztem egy marketing- és reklámügyintéző OKJ-t, aminek semmilyen formában nem lett folytatása, pedig alapvetően nagyon érdekel a marketing. Ez csak egy fun fact, ha már a social mediáról van szó. Én nem igazán vagyok aktív ezeken a felületeken, egyedül Instagram fiókom van, de ezt is csak akkor frissítem, amikor éppen eszembe jut, abszolút nem vagyok következetes. Szerintem egy bloggernek érdemes feltennie magának a kérdést, hogy mi a célja a blogjával. Ha az, hogy később megéljen belőle, ismert legyen és százezreket érjen el, elhagyhatatlan, hogy mindkét social media felületen aktív legyen, vonzó flatlayekkel és egymáshoz illő képekkel, kérdésekkel a követői felé és tökéletességgel megfogalmazott posztokkal. Erre vevő most a nagyközönség, ez vonzza a legtöbb követőt. Én nem erre vágyom, nekem a blogom egy szórakozás, amibe beleölhetem a kevés szabadidőmet, kiírhatom magamból a véleményem, amit élőben nem tudok megvitatni másokkal. Ezért nem foglalkozom azzal, hogy mit és hogyan "kellene", nem erőltetek magamra semmit, nem fotózom órákig ugyanazt a kompozíciót és nem használok húszfajta hashtaget. Nem különösebben vágyom tesztelésre érkező termékekre vagy szponzorációs lehetőségekre sem. Azokat szeretném elérni, akiket az érdekli, ami engem. Nem vágyom sallang követőkre vagy olvasókra.


4) Mit vársz a 2018-as évtől? Itt akár magánélettel és bloggal kapcsolatos terveket, vágyakat is mesélhetsz. :)

Hmm, egy hónap eltelt ebből az évből, és nem szeretnék panaszkodni, de eddig borzalmas volt. A 2017-es év túlzások nélkül a legszebb évem volt: az emberi kapcsolataimat rendeztem, elbúcsúztam emberektől, másokkal megerősítettem a kapcsolatot, a barátommal is egyre jobban összecsiszolódtunk, megszereztem a felsőfokú nyelvvizsgámat, vért izzadva megírtam a szakdolgozatomat, amit persze magamhoz híven az utolsó pillanatban adtam le, majd túléltem az államvizsgát, és a diplomaosztómra már úgy mentem, hogy felvettek egy olyan munkahelyre, ahol kamatoztathatom a franciatudásomat. Minden úgy ment, ahogy mennie kellett, ezzel szemben a január csak nehézségeket görgetett elém. Nem szeretnék ebből levonni következtetéseket az évre ... :D Bízom abban, hogy a bloggal idén sikerül kicsit többet foglalkoznom, jó lenne, ha gyakrabban kerülnének ki posztjaim, annyi ötlet áll a piszkozatok között... Próbálok fejlődni a fotózás terén is. 
Ami pedig a magánéletemet illeti, remélem hamar túllendülök ezen a nehéz időszakon, megtalálom a lelki békém és legyőzöm magamat áprilisban (erről majd később :).



5) Melyik az a három szépségápolási termék ami nélkül nem tudsz élni?

Ha smink, akkor szemöldökceruza, szempillaspirál, és egy élénkebb rúzs. Nem tudnék egy konkrét terméket sem kiemelni, az első kettő típusból nincs kedvencem, utóbbiból pedig túlságosan is sok van. Ha arcápolás, akkor a The Ordinary Natural Moisturizing Factors + HA kréme, ami most viszi a prímet, illetve szintén a márkától az azelainsavas szuszpenzió. És persze mivel tudatos bőrápoló vagyok, aki figyel az anti-agingre, ezért egy fizikai szűrőkkel rendelkező, minimál INCI-s, alkohol- és parfümmentes fényvédőt is ide sorolnék, bár ebből még nem találtam meg a tökéleteset. ;)

6) Milyen folyamatok előzik meg nálad egy poszt elkészültét? Szeretsz előre dolgozni, vagy leülsz és egyben megírsz egy új bejegyzést?

Általában hétvégén van időm, és részletekben dolgozom egy poszton. Most, hogy korán sötétedik, a képkészítést ugye csak szombatra és vasárnapra tudom időzíteni, és igazából posztot írni is főleg ilyenkor szoktam. Első körben általában egy bejegyzést vázát összerakom, leírom ami elsőre kijön belőlem, aztán egy hét múlva véglegesítem. Jó lenne, ha egyszerre több bejegyzést is meg tudnék írni és tudnák előre dolgozni, de ez valamiért nem akar sose összejönni, pedig mindig eltervezem.



7) Ha lenne lehetőség rá melyik márkával működnél együtt a jövőben? (Bármit írhatsz! :))

Hmm... elgondolkodtató a kérdés, mert nem vagyok márkahű alapesetben, könnyen el lehet csábítani egy szép INCI-s új termékkel. Viszont a The Ordinary termékekkel nagyon meg vagyok elégedve, és a Deciem többi termékcsaládjáról is szinte kivétel nélkül jókat hallok, így összességében talán a Deciem márkái lennek azok, akiknek a felkérésére kérdés nélkül igent mondanék. Ha smink, akkor pedig Colourpop, nagyon megkedveltem a márka termékeit. 

8) Milyen személyiségnek tartod magad introvertált vagy extrovertált?

Valahol a kettő között lehetek, de inkább az introvertált típus felé közelítek. Szeretek beszélni, szeretem a hozzám közelállókkal megosztani az engem érdeklő dolgokat, de imádok otthon ülni, foglalkozni a kis dolgaimmal, sorozatot nézni, vagy csak pörgetni az Instagramot, vagy Youtube-on csökkenteni a "Megnézendő videók" mappába besuvasztott videók számát (jelenleg kb 180 van). Nem vágyom arra, hogy mindig társaságban legyek, sőt, inkább az ellenkezője az, amit élvezek. Szeretek hazaérni munkából, ledobni az ingem, átöltözni játszósba és csak tenni-venni otthon. Máskor viszont jól tud esni a társaság.



Még egyszer nagyon szépen köszönöm a díjat és a kérdéseket Stefinek, tényleg hihetetlenül hálás vagyok azért, hogy eszébe jutottam. Remélem egy kicsit jobban megismerhettetek a válaszaim alapján, eddig nem sok bejegyzés született személyesebb témában.

És íme az én kérdéseim :

1. Milyen témájú blogokat olvasol a legszívesebben? A követett blogokat Instagramon, Facebookon is követed?
2. Van tudatos rendszer a posztjaid között? Meg szoktad tervezni hetekkel, hónapokkal előre, hogy mikor milyen témában posztolsz?
3. Hány blogot követsz? Napi szinten olvasod őket, vagy ritkábban pótolod be a követett blogok új posztjait?
4. Hány bloggert ismersz személyesen? Kik azok, akikkel még nem találkoztál, de szívesen meginnál velük egy kávét (akár magyar, akár külföldi)?
5. Videó vagy szöveges bejegyzés? (Nézel vagy olvasol szívesebben?)
6. Mi az, amire az eddigi életed során a legbüszkébb vagy (nem csak a blogra vonatkoztatva)?
7. Ha bárhova elutazhatnál most, hová mennél? És miért éppen oda?
8. Hol látod magad öt év múlva?
 
A jelöltjeim :

Pihentető blog. Vivivel szaktársak voltunk az egyetemen, így van szerencsém személyesen is ismerni. Nagyon csinos és vidám lány, akivel bármiről el lehet beszélgetni, és mindig van az emberhez pár jó szava. Beauty-témában is nem egyszer történt eszmecsere egy-egy óra előtt. Nemrég indult (újra) a blogja, ezzel a díjjal szeretném ösztönözni a további tartalomgyártásra :)

Beauty Secrets From Nora. Nóri blogja az elsők között volt, amiket elkezdtem követni, és nagyon közel áll hozzám a stílusa, a gondolkodásmódja. Megörültem, amikor láttam, hogy egy kisebb kihagyás után újra ír posztokat a blogjára, ezért is jelöltem őt.

Remélem a két lány is kedvet kap a kitöltéshez és az ő bejegyzéseiket is hamarosan olvashatjuk. :)