2018. május 20., vasárnap

Nem mondhatom, hogy szemtelen: Lovely Vampire Lashes szempillaspirál teszt

Nem vagyok szőke, legalábbis kívülről nem. Lehetséges, hogy a fodrászok mint szakavatottak inkább mondanák a hajam színére, hogy sötétszőke, mintsem világosbarna, az én színskálám szerint viszont  már az utóbbihoz közelít jobban, mint az előbbihez (erre mondjuk meglehet, hogy a nyár rá fog cáfolni, még akkor is, ha betegesen kevés időt töltök nyáron a szabadban). Ehhez képest a szemöldökömnek és a szempillámnak sikerült láthatatlan színűre fejlődniük, amit szimplán csak azért bánok, mert smink nélkül úgy nézek ki, mintha nem létezne egyik sem - kissé szokatlan és nem feltétlenül megnyerő az összhatás. Nem mondom, hogy nem megyek ki az utcára a kiemelésük nélkül - sajnos nekem is vannak olyan reggeleim, amikor negyed óra plusz fetrengés (még ha ez a fürdőszoba padlóján történik is) sokkal többet ér, minthogy ne ijesszek rá reggel a kollégáimra, de lényegesen komfortosabban érzem magam, ha kiemelhetem őket. Van az a kérdés bloggerek körében, hogy mi az a 3 (illetve ez a szám változhat) sminktermék, ami nélkül az illető nem tud élni. Jelen esetben én a szemöldökceruzát, a szempillaspirált és a korrektort mondanám, nálam ez a szentháromság reggel.



A hosszú bevezetőnek értelmet adva elárulom, hogy ez a bejegyzés a tökéletes szempillaspirál kutatásáról fog szólni. Csökött kis szőke, egyenes, ritkás és rövid (lehetne rájuk egyébként bármilyen más negatívumot írni?) pilláimnak jóformán csodára van szüksége, hogy úgy álljanak, amivel meg vagyok elégedve. Nem tartom fairnek egyébként, vannak olyan lányok, akik spirál nélkül néznek ki úgy, mint ahogy én egy brutál műszempillával. Míg mondjuk Szilva pillái már messziről integetnek, az enyémek maximum nagyon halkan elmormolnak egy sziát, mintha ott se lennének. Na most akkor vagy én vagyok nagyon maximalista velük és a szempillaspirálokkal szemben, vagy tényleg nehéz megtalálni a csodafegyvert, ami a nem tökéletes szempillákkal is összhangban együtt tud működni. Évek óta mindig más spirált veszek meg, és sok márka termékeit próbálgattam már, például: Essence, Catrice, Rimmel, Maybelline, Maxfactor. Találkoztam is néhány jónak mondható darabbal, de mindig azt éreztem, hogy lehetne ennél jobb is. Viszont jelenleg úgy érzem, találtam egy olyan spirált, amivel jól kiegészítjük egymást.

Az előítéletek: még Lolly blogján olvastam először erről a spirálról, akkor figyeltem fel rá. Felkeltette az érdeklődésemet, mert rajongok az olcsó de jó termékekért (rendben Viki, ki nem?), már akkor elhatároztam, hogy egyszer bizony próbát teszek ezzel a spirállal. Sajnos mindig jönnek ki ígéretesnél ígéretesebb darabok szempillaspirál-fronton, valamelyik mindig elcsábított, de télen megvettem őt is. Eleinte kicsit kétkedve, mert a mindenki által istenített Lovely Curling Pump up spirálja nálam sajnos elvérzett. Nem azt mondom, hogy rossz volt, csak éppen nem ütötte meg az "elég jó" szintet. Az mondjuk szilikonkefés, akkor még azt hittem, hogy kedvelem az ilyen darabokat, azóta rájöttem, hogy inkább a hagyományos, "szálazott" kefék irányába húz a szívem. 



Ne értsetek félre, vele is kompromisszumot kell kötni (ezáltal a negatívumainak bemutatásával kezdem): az első hetekben borzasztóan sok festéket vett fel a kefe, amit nem győztem zsepibe törölgetni minden egyes használat előtt. Ami viszont azzal járt, hogy a második szememre már nem jutott elég festék - örgödi kör. Ha viszont jutott, akkor a szemhéjamat is megkínálta vele, kicsit bumszlibb ez a kefe, mint amivel egy átlagember kényelmesen és sietősen tud dolgozni. Persze egy idő után kézreáll. Na jó, ezt azért nem mondanám, de megszokja az alany, tudja, hogy mire is kéne odafigyelni vele kapcsolatban. Valamikor tél közepén vehettem, tavasz elején vettem használatba, és kijelenthetem, hogy eleinte abszolút nem voltam megelégedve vele. Macerásnak éreztem a használatát, és a túl sok felvett festék miatt nem választotta szét a pillákat, nem tetszett a végeredmény.

Na de most! Eljutottunk már arra a szintre, hogy nem kell törölgetnem, használatra kész már abban a pillanatban, ahogy kinyitom. Három fésülés ide, három oda, kész is vagyok. És tetszik, amit viszontlátok a tükörben! Azért ne legyenek illúzióink, a mai napig sikerül a szemhéjamra kennem a festékből, de nem bánom, mert hamar letörlöm egy fültisztító pálcika segítségével. És hogy miért is tetszik annyira a végeredmény? A pilláim íveltek, hosszúak, feketék, és legfőképpen látszanak. Szépen keretezik a szemeimet. No de beszéljenek helyettem a képek:

Nem mindegyik van ugyanabból a szögből fotózva, de azért remélem így is látszik, hogy szembetűnő a különbség. A jobb oldalon kicsit kevésbé látványos, valamiért ez az oldal mindig bénábban sikerül (nálatok is van bice-bóca oldal?), én ezt már megszoktam.


Íme egy teljes arcos kép szempillaspirál nélkül. Itt esküszöm jobban látszik a pilláim létezése, élőben napfényben egyszerűen eltűnnek. (Smink van rajtam, egy kis alapozó a kritikusabb helyeken, korrektorként használva illetve a szemöldököm is fel van már turbózva)


És íme egy kép a helyzetről, amikor minden a helyére került. Ez már az előlapi kamerával készült, azért rosszabb kicsit a minősége, de remélem, azért így is látványos a különbség. Rúzsként a Colourpop Tulle árnyalatát viselem (a tubusban nem tűnt ennyire sötétnek, nem éppen egy tavaszi-nyári árnyalat, de imádom).


Fizikai tulajdonságai: rémesen egyszerű, piros csomagolás, a vámpírstílushoz passzoló, gótikus felirattal. Ahogy említettem, kicsit bumszli a feje, és hagyományos sörtéi vannak, eleinte túlságosan sok festéket vesz fel. Ahogy a képeken is látszik, nem egy extra tisztán tartható darab, én mindig összekormolom a tubust, de ez az én kétbalkezességemnek is betudható. Nálam elég jól tartott, kibírta a 14 órás fentmaradást is (általában reggel 6-kor sminkelek és este 8 előtt nem mosom le a sminkem), már amikor nem pityeregtem vagy dörzsölgettem a szemem (helló, allergiaszezon!). Nem potyog, nem morzsálódik, nem találod nap végén a szempillatöveidbe összegyűlve. A kétlépéses lemosással pedig gond nélkül eltüntethető, de szerintem egy egyszerű sminklemosó is gond nélkül megbirkózik vele. 



Viszont hála a sok zsepibe törölgetésnek, mára már el is fogyott, magamhoz képest rekordidő alatt (sokszor fél év alatt nem sikerül egy szempillaspirált elhasználnom). Biztos vagyok benne, hogy a közeljövőben újra megveszem majd, mert egy jól bevált Jolly Jokerhez bármikor szívesen nyúlok.

Ára: 949 Ft

Megvásárolható: Rossmann üzletekben vagy online

Krémmánia link itt