2018. december 29., szombat

Két nap, három rúzs II. - 183days, Trend it up, Wet n Wild



Imádom a rúzsokat. Ha vörös, ha élénk, ha sötét, ha matt, ha fényes, mindenhogy. Ezért elég sok darabot tartok belőlük itthon, talán többet is, mint amennyire szükségem van és amennyit el is tudnék használni ebben az életben. De ez legyen a legdurvább függőségem :)


Ha rendben van a szám, nem kínoz sem ekcéma, sem mezei szárazság épp, szeretem is használni az itthon fellelhető darabokat. Kedvelem a változatosságot, jó érzés minden nap másik rúzst viselni, más ruhákhoz, más sminkkel. Ezért is gondoltam arra, hogy ma bemutatnék közülük hármat, amikkel eddig még biztosan nem találkoztatok a blogomon. Van köztük olyan is, ami nemrég került hozzám, és olyan is, amivel már jópár hónapja barátok vagyunk. Három rúzsról beszélek, de csak kettőt hordtam, lejjeb ennek a miértjére is magyarázatot adok. 











183 days by Trend it up! Metal ajakfilc
Tündérkert Ritánál láttam a Thunder árnyalatot, és első látásra beleszerettem, mentem is a DM-be, hogy nekem ez kell, én enélkül nem fogok tudni tovább élni, hiszti, éhhalál, minden. Megvettem, felkentem itthon, és csak pislogtam a tükörképemre, hogy ez meg micsoda. Úgy állt rajtam, mint tehénen a gatya, nem tudtam egyrészt rájönni, hogy látszik-e az ajkaimon egyáltalán, aztán meg amikor láttam, hogy ott van, akkor nem értettem, mi ez a fény, mi ez a formula, és azon tűnődtem, hogy vajon máson is ennyire borzalmasan áll-e (Ritán teljesen más színe van szerintem). Így beraktam a kis tartómba, és hetekig nem nyúltam hozzá. Nemrég viszont újra előkerült, és egészen megbarátkoztam vele. Szebben fogott, mint elsőre, végre tudtam vele szép vonalat húzni kontúrnak, és bár a metálos csillogásról még mindig nem vagyok meggyőződve, hogy jól áll az én ajkaimon, teljesen jó lesz azokra a napokra, amikor nincs kedvem feltűnő ajakrúzsokhoz. Nem életem vásárlása, ez biztos, de el fogom használni. Egy dologgal viszont nagyon kell vigyázni, a víz nem a barátja, pillanatok alatt vízfestéket csinál a rúzsból.

Talán ennél a képnél jobban kijön a metálos fénye, mint az elsőn. 


Trend it up Velvet Sense Lipstick Pen
Bemutatkozik a 010-es árnyalat, egy szép, visszafogott, barnás nude. Hétköznapi rúzsnak vettem tavaly szeptemberben, élénken emlékszem rá, mert anno az első teljes felnőtt fizetésemből ajándékoztam meg magamat vele. Iszonyatosan megtetszett a szín, a formula, így egy másik árnyalattal egyetemben megvettem, és egész sokat használtam. Munkába főleg, de sokszor ő volt a táskámba bedobva is, mert egyszerű felkenni, nem feltétlenül szükséges alá szájceruza sem, és mivel nude, nagyjából bármikor fel tudom dobni. A mai napig nagyon szeretném, de már sajnos nem tudom használni. Hiába van 24 hónap ráírva, mint szavatossági idő, az enyém sajnos már ősszel bebüdösödött, és így nem vagyok hajlandó tovább használni, ezért sem készült róla olyan kép, amin viselem. Ezzel a poszttal búcsúzom tőle és testvérkéjétől. 







Íme a három szín a kezemre felkenve. A legfelső a Wet'n Wild, a középső a Trend it up, a legalsó pedig a 183days. 



Wet n Wild Megalast Lipcolor

Wine room árnyalat, egy szép, élettel teli meleg rózsaszín. A Wet'n'Wild rúzsokról sokat hallottam már korábban, gondolkodtam is, hogy rendeljek Ebayről, de tartottam tőle, hogy nem eredeti rúzst kapnék, így elvetettem az ötletet. Ez a darab Horvátországból származik, egy tavalyi nyaralás során nagy örömmel konstatáltam, hogy DM-ben kapható a márka, természetesen nem jöhettem ki onnan egy WnW rúzs nélkül :)

Még mindig nem jöttem rá, hogy milyen színek állnak nekem jól. Van néhány árnyalat, aminél azt érzem, hogy ez különösen illik hozzám, de ez nem pont ő. Emiatt ritkábban is hordom, próbálok megbarátkozni vele, mert amúgy egy gyönyörű szín. Kicsit keményebb ez a rúzs, nem az a kellemetlen és használhatatlan, de én nehezebben dolgozok vele, mint eddig bármelyik rendes kiszerelésű rúzsommal, ráadásul én ezzel egyenes kontúrt sem tudok húzni az ajkaimnak, de ezen mondjuk egy ajakceruza sokat segít. Matt, de nem kényelmetlen, és egész tartós az ajkaimon, egy átlagos, késsel-villával elfogyasztott, nem zsíros étkezés után szinte meg se mozdult. Az egyetlen, ami nagyon rosszul sikerült, az a csomagolás. A kupak nem zár rendesen, így táskába nem dobálnám, ráadásul a rúzs nem tekerhető vissza teljesen a tartójába, ezért persze minden alkalommal sérül, amikor figyelmetlenül teszem rá vissza a kupakot. A felirat már le is kopott róla, és persze egy kicsit el is tört a kupak, de ettől még abszolút használható. Ha van lehetőségetek, szerintem mindenképp megéri kipróbálni ezeket a rúzsokat, elég jó áron kaphatók és rengeteg árnyalatban.

 Alább pedig a lemosás fázisfotói:


1. Itt csak vizet locsoltam a rúzsokra. Szépen látszik, hogy a Wet'n Wild és a Trend it up daraboknak meg sem kottyan, a 183days pedig egyből elkezd folyni.

2. Egy kis dörzsölés. Azért kenődik rendesen mindegyik, de a Wine Room a legragaszkodóbb.

3. Itt már el is búcsúzhattunk teljesen a Thundertől, a másik kettő még bírja a sima vizes mosást.

4. A szappan mindnyájukat feloldotta, szinte száz százalékban. Azért egy minimális nyomot vélek felfedezni, ami a Wet'n Wild darabhoz tartozik. Ezt a versenyt egyértelműen ő nyerte :)

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen rúzsok állnak nálatok a sminkes tartótokban, amiket nem használtok ki valamilyen oknál fogva. Írjátok meg nekem itt vagy Instagramon kommentben, nyugtassatok meg, hogy nem csak én vagyok ilyen! :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése