2018. március 18., vasárnap

Három nap, három rúzs

Három nap Bécs, három különböző rúzs, három napnyi arcápolás. Bár az osztrák főváros itt van elérhető távolságban a lakhelyemtől, eddig összesen egyszer töltöttem el ott pár órát, amikor még zsenge gyermekként Sopronban voltunk, és átugrottunk Bécsbe, hogy a karácsonyt megelőző hetekben végigsétáljunk a Mariahilferstraße boltjai között. Erről már nem sok emlékem van. Ideje volt tehát mélyrehatóbb ismerkedést kötnöm a várossal.
(Nem szeretnék utazós/lifestyle témájú bloggá avanzsálódni, szimplán a rúzsok bemutatása mellé szerintem beférnek egyéb leírások is.)

1. nap - Colourpop Ultra Matte Lip Bad Habit


A szobánk azon része, amit nem az ágy és a szekrények foglaltak el, nagyon tetszett


Nem éppen pihentető alvás után fél hétkor ébredés, ráérős zuhanyzás és hajmosás, majd hajpakolás. Közben reggeli arcápolás. Órára pillantás, kapkodás, bőröndbe mindent be, megvan-e az összes olyan dolog, ami kellhet? Bad habit elő, majd fel. Útra készen. És már a buszon is voltunk, útban Győr felé, itt szálltunk át a vonatra. Szentségelés, mert persze a vonat tömve volt, állóhelyet is csak a vagon közepén találtunk, a folyosón, a csomagtartó mellett, és tisztasági betét méretűre kellett összehúzódni, ha valaki el szeretett volna férni mellettünk. Elég sokan el szerettek volna. Egy kedves magyar hölggyel beszélgettünk az út második fele alatt, felajánlotta Bécsig az ülőhelyét, mondván ő még ülni fog este fél hétig. Az ilyen váratlan kedvességek hamar lecsillapítják a háborgó lelkem, pillanatok alatt meg is érkeztünk. Fél óra séta a szállásra, eltévedés nélkül. A szállásunk egy kellemes, egyszerűen de mégis szépen berendezett egyszobás lakás, pont annyi hely van, ami egy párnak szükséges lehet néhány napos ottartózkodáshoz. A kis konyhában már láttam magunkat, ahogy valamelyik napra vacsorát készítünk. Szusszanás, rúzsllenőrzés. Nyugalom: minden a helyén, apró kopás érzékelhető, de természetes, hogy a szendvics, a csoki és a vízfogyaztás nem múlhat el nyomtalanul. De korántsem feltűnő a helyzet, nincs az az éles vonal a szám belsejénél, erős kontúr pedig a széleknél. Csak finom halványodás, semmi több. Újrakenés, indulás. Ezúttal a cél a Mariahilferstraße boltjai, esetlegesen drogériák, illetve a gombócozó, amit előző nap közös megegyezéssel kinéztünk. Újabb fél óra séta, mire megérkezünk, a Champs-Elysées kistestvérénél érzem magam, üzletek mindenhol. Elsőnek egy Bipába kell betérni, és alapos körülnézés után visszafogottan távozom : a kötelező tusfürdőn, papírzsepin és nedves törlőn kívül csak egy fátyolmaszkkal a táskámban intek búcsút a kasszás hölgynek.

Dunkin Donuts is útba esett, a kávé csalódás, a chai latte és a fánk viszont isteni


A DM-be már be sem merek menni, félek, nem érném be ennyivel, és jelenleg tudom, hogy sem sminkre, sem arcápolási termékre bőven nincs szükségem. Viszont elrabolnak a lakberendezési üzletek: mostanában basic white girl-ként nagyon megtetszettek a letisztult, egyszerű dekorációk, és ezekre számos példát találok Bécs leghíresebb utcáját róva. A H&M Home részlegén mindketten szerelembe esünk: én egy bálnás reggelizőkészletbe, G pedig egy Batmenesbe. Otthagyjuk, mondván tartelékoljunk a Primarkra. Egy kis séta, nézem az aktivitásmérő órám, elhagytuk a tizenötezer lépést, nahát, ennyit még nem sétáltam, mióta megvan. Tippelünk, hogy hány lépést teszünk vajon meg a nap végére. Következik a Ringstrasse, szürkületben. Imádok az ilyen utcákon andalogni, elegáns háztömbök és díváskodó épületek között. Megérkezünk a Knödel Manufaktur utcájába, nagy a boldogság és korog a has, mikor belépünk az ajtón.

Azok a bizonyos gombócok


4 gombóc kerül kiválasztásra: a sós ízt képviseli a sonkás, az édeseket pedig a vaníliás-epres, az almásréteses és a nugátos. Nem vagyunk gasztrokirályok, de szeretünk finomat enni, és ez egyértelműen az. Jóllakottan és elégedetten távozunk, hazafelé még útbaejtjük a Rathaust (vajon miért nincs kivilágítva?), majd útba ejtünk egy Hofert, hogy legyen mivel koccintani este a szállásra érve.

És a bejegyzés egyik sztárja, a Bad Habit


Bővebben a rúzsról: kiállta a próbát. Estére szintén kissé megkopott, de inkább csak fakulásnak nevezném. Az egyik kedvenc formulám a Colourpop UML, bár tény, hogy erősen szárítja az ajkakat, és csak akkor használom, ha elég hidratáltnak ítélem meg az alaphelyzetet, de így is elengedhetetlen kellék alá az ajakápoló, amiből most az Alterra kamillás verzióját nyúzom. Emiatt persze nem szárad nyomtalanul mattra, és talán a tartósságán is rombol, de így is száz százalékban meg vagyok vele elégedve. A nem túl zsíros ételeket kivédi, a sok beszéd sem teszi igénytelenül csúnyává. 
Elég folyékony maga a rúzs, de hamar szárad, gyorsan kell vele dolgozni, különben levakarhatatlan. Kézreáll az applikátor, szeretem a mini kiszerelést, elhasználható mennyiségnek tartom. Az árnyalat egyébként szép cseresznyepiros, talán kicsit teltebb és sötétebb annál, de az egyik kedvenc bogyós színem. Nem az az árnyalat, amit felkensz munkába, ezért kevesebb figyelmet is kap, mint szeretném, de a hétköznapi alkalmak és az egyszerű szemsminkek tökéletes kiegészítője.

Naturland fürdőkenőcs, Babylove Pflegebad + agyag, TO Hyaluronic Acid + B5, Schaebens Totes Meer krém

Arcápolásom este: A smink lemosását a Naturland fürdetőkenőcsre bízom, de elkövetem azt a hibát, hogy a miniatűr csapnál szenvedek, nem pedig a zuhany alatt, így a fél fürdőszoba vízben úszik. Egy 3 centinyi krémet a nedves arcomba masszírozok kb fél-egy percig finom mozdulatokkal, majd vízzel lemosom. Nem jön le teljesen, hagy egy réteget, illetve a szempillaspirállal nem birkózott meg nyomtalanul, ezt már megszoktam, de nem is dolga. Jön a második lépés, a Babylove Pflegebad és a vörös- és fehéragyagpor keveréke. Amikor már annyira nem tudod elhasználni a gondolatlanul megvásárolt agyagot, hogy lemosót is keversz vele... De kellemetlen a használata, mindenhol vöröses színű cseppeket találok utána, a csempén, a csapon, a lefolyón, a padlón, és még a törölközőn is. Szidom magam, hogy miért kellett spórolnom a hellyel, még a Balea Med Ultra Sensitive Waschgel is elfért volna a nesszeszeremben. És maradt még szempillaspirál... elő hát a frissen vásárolt nedves törlőkendővel. Ásítás közben győzködöm magam, hogy nem kell túlbonyolítani a rutint, jöhet egy kis hialuronsavas szérum a The Ordinary-tól a benedvesített arcbőrömre, majd a Schaebens Totes Meer arckréme, és mehetek is aludni.

2. nap: Rimmel Stay Matte Fire Starter

A Schönbrunni kastély


Újabb nem túl pihentető alvás után magamhoz híven már korán ébren vagyok, fetrengek az ágyban, olvasgatok, várom, hogy a barátom felkeljen. A jól megérdemelt első étkezés után arcot ápolok reggel, ahogy azt kell, ahogy azt tenném otthon is, csak kicsit ráérősebben kenegetem magam. Utazástervezés a következő lépés, a cél a Primark. Nehézkesen, de megtaláljuk, hogy mire kéne szállnunk, és néhány apróbb probléma után már a helyi HÉV-en zötyögünk. Rossz helyen szállunk le, semmi gond, megvárjuk a következőt, robogunk tovább, és megérkezünk a kolosszális Shopping City Süd elé, ami engem, gyakorlott vásárlót is megrémít. Nesze neked Aréna Pláza és Westend! Na ez már tényleg nem a falunk. Célirányosan megyek, ismerem magam, az egész napomat és a teljes fizetésemet el tudnám költeni, ha nem zaboláznám meg magam már érkezéskor. Másfél órával és két szatyorral később elégedetten távozunk, betartottam azt, amit megígértem magamnak. Az élményeket egy szelet pizza társaságában vitatjuk meg G-vel, bent nem volt túl sok idő és lehetőség csacsogni, menni kellett. Tömeg volt, magyar tömeg, ha nem tudtam volna, hogy külföldön járok, el sem hiszem. Magyar vásárlók, magyar dolgozók, magyar többség. Vonzó árak, divatos ruhák, kígyózó sorok. Túléltük. Pizza mellé Spezi és Fanta Zero, meglepődöm, mert ami cukormentes Fantát kóstoltam itthon, borzasztó utóíze volt, ez pedig finom. Mosdó, rúzscsekkolás, a pizza kicsit megcsorbította, eléggé zsíros volt, semmi baj, újabb réteg jöhet rá, és máris minden rendben. Irány a szállás, pakoljunk le, pihenjünk, majd irány Schönbrunn, gyalog természetesen. Kastély, selfie, közös kép, szerelmes andalgás kéz a kézben, vicces kommentárok a szobrokra (elnézést a szobrászatra érzékenyektől), sajnálkozás, hogy az állatkertre nem maradt idő. Hiszen vissza kell menni a Mariahilferstraßéra, hiányzik az a reggelizőkészlet, nem tudok hazamenni nélküle. Megvesszük, már fáj a lábunk a sok sétától, hazafelé újra Hofer, kell rák meg tészta, hogy legyen vacsorára rákostésztánk. Lett. Megettük, aludtunk.

És a szelfim a schönbrunni kastély előtt


Bővebben a rúzsról: azt hiszem nem is kérdés, hogy nem a tartósságukat firtatom ebben a posztban, mindhárom példány éppen ezért került az utazós nesszeszerbe, hogy az utakat róva, utcai kaját falatozva ne azon aggódjak, hogy a fél arcom rúzsos-e, vagy csak a kontúrnál van némi maradék a színből. Ez a darab is tökéletesen tartós, számomra a napi egyszeri újrakenés még megoldható és belefér.
Ez a tökéletes piros szín számomra, bár van egy hozzá hasonló Colourpop árnyalatom is, mégis ezt kedvelem jobban. Teljesen mattra szárad, nem fog, nem hagy nyomot, ha nem oldódik zsírral, a vizet simán lepergeti. Az applikátora nem a megszokott, hanem csúcsosabb végű, de jól lehet vele dolgozni. Nem szoktam lehúzni a tubus oldalán az applikátort, mert pont elég festéket vesz fel ahhoz, hogy egy rétegben szépen dolgozhassunk vele és pigmentált legyen az eredmény. A festék állaga nagyon érdekes, habosabb, "keményebb", egyáltalán nem folyékony, mint a CP darabok. De szerencsére ugyanolnyan könnyű dolgozni vele, ügyetlen kéz-kompatibilis.

TO Niacinamide 10% + Zinc 1%, Paula's Choice Redness Relief Repairing Serum, Care:nel No sebum perfect UV shield


Arcápolás reggel: hideg vízzel öblítem át a bőröm, majd jöhet a TO Niacinamide + Zn, illetve adok egy esélyt az egyik Paula's Choice szérummintának is. Iszonyatosan büdös. Jó ez még? Jónak kell lennie. Júliusban rendelhettem. Felkenem, nem irritál, de nagyon, tényleg nagyon kellemetlen a szaga. Gondolom ez normális, nem nézek utána, megbízom benne. Nincs gond, hagyok neki időt, felkenem a fényvédőmet pár perc eltelte után, jelenleg a Care:nel darabot használom, nem is volt kérdés, hogy ő utazzon velem most is.

Arcápolás este: nem cifrázom túl, ugyanaz a menet, mint előző este.

3. nap: Colourpop Ultra Satin Lip Baracuda

Az ajkaim választottjai


Kipihent ébredés, szomorú ébredés, eljött a hazaindulás napja. Késő délután terveztünk csak menni, de rossz az idő, fáradtak a lábizmok, inkább megyünk majd ebéd után. Grasse matinée, ahogy a francia mondaná, lazy morning, ahogy az angol, fetrengős reggel, ahogy a magyar. Hogy az osztrák hogyan, az számomra rejtély. Pihenés, ágybareggeli, pakolás, reggeli arcápolás, gyors reggeli smink: szemöldökceruza, szempillaspirál, rúzs. Készen vagyunk, időben elindulunk, mert el kell hagyni a szállást. Komótos de hangos séta a gurulós bőrönddel a vasútig, aztán ámulás, hogy itt egy pályaudvar olyan, mint egy reptér. Mennyi bolt! Mennyi cukiság, mennyi finomság, mennyire nem kellene pénzt költeni! Aztán végül mégis sikerül, szuvenírek (aka. csokik), Manner-finomságok, banánoscsoki-likőr. Hazaindulás, sóhaj. Hazaérkezés, elégedett sóhaj. Vége az útnak, a rúzsom pedig még tart.

És a Baracuda akcióban


Bővebben a rúzsról: a legeslegelső Colourpop rúzsom (lenne egy lippie stix-szel egyetemben, amit valahol elhagytam). Nem tudok nem elfogultan beszélni róla, a formula első látásra szerelem. Ultra Satin családtag, tehát nem szárít annyira, mint az Ulta Matte verziók, de azért én a biztonság kedvéért mindig kenek alá ajakápolót. Nem szárad meg teljesen, ez tud kellemetlen helyzeteket okozni, de zsepivel azért le lehet itatni a felső réteget. Meg kell tanulni viselni, mit szabad vele és mit nem, mert ha elkened, akkor már persze extra tartós, és ott marad (gyakran kenődik le evés közben az államra. Nem tudom hogyan, csak azt, hogy ott ragad - nagyobb étkezés vele kizárva, vagy le kell törölni nedves kendővel előtte). Krémesebb, mint az UM társai, de azért folyékonyabb, mint a Rimmel. Applikátor a szokásos, ez már teljes kiszerelés, de ugyanúgy könnyen boldogulok vele. Kellemes használni, nem lesz egyenetlen a kontúr. A szín az én szememnek a piszkos rózsaszín sötétebbik és melegebbik árnyalata - de aki jobban ért a színek meghatározásához, nyugodtan javítson ki.

Arcápolás reggel: a büdös PC szérumot lecseréltem a TO Hialuronsavas szérumára, de ezt leszámítva minden ugyanaz: hideg víz, Niacinamide, nedves bőr + Hialuronsav, Care:nel fényvédő.

És akiket elvittem a csomagomban, de nem kerültek felhasználásra. Mindig próbálom a mintáim használatára sarkallni magam, de végül persze maradok a jól bevált termékeimnél. A hámlasztóra és a maszkokra pedig szimplán nem szántam időt. Így van ez jól.

Konklúzió a rúzsokról: meleg szívvel ajánlom őket bárkinek, aki rajong a folyékony matt rúzsokért, és akinek már van egy kis tapasztalata a formulával. Szerintem mindhárom szerethető, tartós, és több színekben elérhető, bár ezt a versenyt egyértelműen a Colourpop nyeri, de ha jól néztem, a Rimmel ezen termékéből egész különleges színek is találhatók a magyar drogériák állványain, érdemes megnézni őket. És íme kézen, egymáshoz viszonyítva is a három szín:

Balról jobbra: Colourpop UM Bad Habit, Rimmel Fire Starter, Colourpop US Baracuda. Utóbbinál jól látszik, hogy picit sikerült is elkennem, ez a nem teljesen mattra száradásának köszönhető. Talán a képeknél, amiken viselem őket, nem látszott nagy különbség az árnyalatok között, de egymás mellé téve szerintem azért látszik, hogy nagyon is különböznek.




2 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszett, ötletes bejegyzés. :) A harmadik napi rúzs színe abszolút kedvenc. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De kedves vagy, köszönöm szépen! :) (A reakcióidőmért elnézésed kérem, csak most látom a kommented :()
      A harmadik volt az első Colourpop rúzsom, így különösen szeretem hordani :)

      Törlés