2017. január 19., csütörtök

#9 -- Jelenleg használt arcápolási termékeim - 2017 tél

Mint ahogy erre már utaltam, az arcápolás nálam kiemelt helyen helyezkedik el, ezt pedig köszönhetem a sok problémának, amikkel az elmúlt években szembenézhettem. Egy pár mondatban szeretném összefoglalni az eddigi évek történéseit arcbőr-fronton, hogy egy kicsit tisztább lehessen számotokra, hogy mit és miért használok.

Gyerekkorom óta a "legjobb barátom" az ekcémám, amitől sajnos sosem sikerült megszabadulnom, pedig az elmúlt 23 évben elhihetitek, hogy minden létező dolgot kipróbáltam és kipróbáltattak velem a szüleim. Klinikáról klinikára, orvostól orvosra hurcoltak, de nem lett jobb a dolog, én pedig nem voltam jó páciens: ha viszketett, vakartam (sajnos a mai napig összeköthető a stresszel, stresszhelyzettel, idegességgel, szomorúsággal), ha kenni kellett volna, nem akartam, mert csípett, fájt, égetett. Így nehezen gyógyulhatott. Természetesen ez a dolog az arcomat se kímélte a hajlataim és az ujjaim mellett, így a szemem és a szám környéke állandóan száraz volt és hámlott, sokszor a pirosság is megjelent, nem volt túl esztétikus. Ráadásul ezt a smink sem fedi el szépen, így kénytelen voltam megtanulni ápolni, és mára talán elmondhatom, hogy eleget foglalkozom vele ahhoz, hogy ne keserítse meg az életem. Már nem félek elmenni orvoshoz, és a felírt krémeket, gyógyszereket is próbálom rendszeresen használni, ami magamhoz képest egész jól megy (azért majd nyáron meglátjuk, nekem akkor a legdurvább).

Húsz éves koromig nem igazán kentem semmit az arcomra, a sminkem is maximum egy szempillaspirálból állt, de nem is volt szükségem rá. A bőröm a néha fellángoló ekcémát leszámítva szép volt, nem igényelt semmi hidratálást (legalábbis akkor azt hittem), a néha meglátogató egy-egy darab pattanás pedig nem keserítette meg az életemet. Ritkán használtam alapozót, néha-néha púdert, de ennél többet nem tettem a dolog érdekében.

Aztán elmúltam húsz éves, és jöttek az aknék, a pirosság az orcámon, és a fehér mitesszerek a homlokon és az arcom két oldalán, és nem tudtam, hogy mit is kéne kezdenem velük. Úgyhogy 2014 őszén elkezdtem blogokat bújni és krémmániázni. A KM kedvencekkel kezdtem, és akkor még nem tudtam mi fán terem az INCI, aztán rátaláltam a KM blogra, majd Vikiére és Ildiére, is innentől nem volt megállás. Egy éve belevetettem magam a koreai bőrápolásba, és azon kívül, hogy egész szép a bőröm, az érzés is mellette van, hogy teszek érte valamit, és örülök, ha a dohányboltban elkérik a személyimet egy üveg vízért (ugyanis lassan fél éve a dohányzást is elhagytam).

Ennyit a bevezetőről, most pedig jöjjön a lényeg!

Felkelés után a napot a zuhanyzással, arcmosással kezdem, utóbbihoz vagy sima hideg vizet használok, vagy a Garnier rózsaszín kupakos micellás vizét. Esetenként a Babydream Extra Sensitive Fürdető és Sampon-ja is a kezembe kerül, de azt leginkább este használom. Mindkét termékkel meg vagyok elégedve, tökéletesek arra, amire használom őket: a micellás víz kellemesen felfrissíti az arcom ébredés után, és semmilyen irritációt nem okoz. A babafürdető már egy gélesebb textúrájú cucc, kicsit szárít is, ezért nem is szeretem annyira reggelre használni, de estére például szuper, és az ecseteim tisztításához is őt használom.

Ezek után nem használok sok mindent: kedvfüggő, hogy befújom-e az arcom a COSRX AHA/BHA tonikjával, de főleg akkor szoktam, ha utána használok C vitaminos szérumot, ami a Purito Pure Vitamin C széruma, és nagyjából minden reggel használom, ha nem felejtem el.  Ez az első ilyen hatóanyagú szérumom, de eddig tetszik. Az érzékeny bőröm szereti, mert bár felkenés után csíp picit, ez természetes, és hamar elmúlik. Sok változást még nem tapasztaltam a bőrömön, de a pigmentfoltjaimat mintha tényleg halványítaná, de remélem egyéb jó hatása is lesz majd még. Egyébként kicsit fémes szaga van, és elég narancssárga, de nekem nem színezi be a bőröm. Ez volt a legolcsóbb C vitaminos szérum, amit találtam, és aminek kifogástalan az összetevőlistája, de szívesen kipróbálnám az Enchanted Waters, a Serumdipity, a Tindigo, vagy a C20-as szérumokat is, csak azok már a magasabb árkategória tagjai. A tonik sem rossz, kifejezetten szeretem, hogy fújós, és bár újravenni nem fogom, a flakont biztos, hogy megtartom, és ebbe töltöm majd át az új delikvenst. Néha úgy veszem észre, hogy önmagában használva is csökkenti a gyulladásaimat, bár számomra inkább a ph érték visszaállítása a fő feladata, ezért sem adnék ki rá újra 3-4 ezer forintot.

Ha ezzel a rituáléval végeztem, jöhet egy könnyed hidratálás, ami egy Mizon krémmel történik, vagy a jól ismert Hyaluronic Ultra Suboon után nyúlok, vagy a Snail Recovery Gelt használom. Igazából egyiket sem érzem jobbnak a másiknál, teszik a dolgukat, nekem ebben a hidegben is tökéletes a hidratáló erejük, bár vannak napok, hogy alákenek egy japán lotiont, erről bővebben az esti résznél írok. Szóval ez a két krém szerintem egyszerű, de nagyszerű, könnyű állagúak, alkohol- és illatanyagmentesek, és gyorsan beszívódnak, ami reggel egy nagy pozitívum. Ezután még egy fényvédő jön, ami elmaradhatatlan nálam, hiszen minden másnap használok kémiai hámlasztót, illetve alapból is igyekszem nagy hangsúlyt fektetni a ráncok megelőzésére. Szóval e célból a  Missha All Around Safe Block Mild Sun SPF 30 PA ++ -t használom, ami az eddig használt fényvédők közül a legkényelmesebb számomra. Szuperkönnyű a textúrája, nagyon gyorsan el tudom oszlatni az arcomon, és abszolút nem hagy zsíros, nehéz érzetet maga után. Nem mondom, hogy nem igényel egy jó mattító púdert, de szerintem nincs olyan fényvédő, aminél ne történne ez. Egyébként nyárra vettem még a Uriage Bariésun Minéral SPF 50 -t, de mivel elég nagy kiszerelésű, nem fogyott el, ezért néha használom még, bár nagyon nem szerettem meg. Mivel nyáron a szabad levegőn dolgoztam, jobbnak láttam beszerezni egy 50-es SPF tartalmú fényvédőt, de szinte lehetetlen olyat találni, ami csak fizikai szűrős, és mindemellett illatanyag- és alkoholmentes. Márpedig az érzékeny bőröm nem biztos, hogy tolerálná a kémiai szűrőket, így emellett voltam kénytelen leadni a voksom. Na ez egy nehéz krém, ami fehér réteget hagy maga után, és ocsmány, ha elkezdem leizzadni, márpedig nyáron elég gyakran megtörtént. Hiába sminkelek rá, nagy eséllyel lecsúszik minden, nehéz elkenni, és mindig érzem, hogy van valami a bőrömön, és jobban is izzadok alatta. Tény, hogy most télen jobban szuperál, és jobban is esik a plusz hidratálás, de már kegyetlenül várom, hogy elfogyjon.
A reggeli rutinomat nem bonyolítom túl, általában ennyiből áll, de térjünk is át az estire!

Sajnos van az a rossz szokásom, hogy adig vagyok sminkben, amíg lehet, ezért sokszor már félálomban baromira nincs kedvem nekiállni az arcápolásnak. Na erről kéne leszoknom idén! :D
Szóval sminklemosással kezdek. Erre általában a Balea olajos sminklemosóját használom, ami nagyon bevált. Szuper sminklemosó, a kiszerelése is nagyon praktikus, hiszen a pumpás adagolóval egyszerűen használhatjuk, és természetesen az összetevőlistája is kifogástalan. Ha száraz bőrre kenek fel egy 6-7 pumpálásnyi olajat, és jól belemasszírozom a bőrömbe, minden sminkkel megbirkózik, ami rajtam van, a szemfestéktől kezdve az alapozón át tényleg mindennel. Persze a szempillaspirál igényel még egy plusz lemosást, de a sminklemosás után mindig az arclemosás következik, ami által tényleg maradéktalanul eltávolítok mindent, ami addig esetleg az arcomon maradt. Ehhez vagy a Garnier micellás vizét használom, vagy a Babydream Ultra Sensitive Fürdető és Sampont, ami nagyon szuperül tisztít, viszont eléggé szárít, és sajnos bár SLS-SLES nincs benne, Soduim Coco-Sulfate viszont van, ami nem sokkal jobb. Az irritáció elkerülése végett igyekszem használni a szulfátmentes termékeket, de nagyon nehéz jó árban ilyeneket találni, addig marad ez a kis Babydream, mert nagyjából ötszáz forint, és hatalmas kiszerelés. Ezek után jöhet a tonik: azért használom szinte minden este, mert kétnaponta hámlasztok (COSRX BHA Liquid, Neostrata Ultra Moisturizing Face Cream), és talán ennek a jobb felszívódását is elősegíti egy tonik, ami a bőr ph-ját az arclemosók után visszatolja az enyhén savasba. A COSRX hámlasztóját már jó ideje használom, de sajnos elég rendszertelenül (ezért nem is írnék róla saját véleményt), ezért most ráálltam arra, hogy legalább heti kétszer bekenjem magam vele, a Neostrata viszont egészen új a rutinomban, és utána már semmit nem is használok, hiszen ez egy hidratálókrém is egyben. Ha viszont nem hémlasztok, a tonik után jöhet a C vitamin, utána pedig egy jó kis japán lotion, név szerint a Hada Labo Hyaluronic Acid Lotion. Egészen megszerettem, néha reggel is használom, de este a jellemzőbb. Vízszerű, folyékony állaga van, a bőröm hihetetlen gyorsan beszívja, és utána már jöhet is a következő lépés. Szerintem kombinált bőrűeknek nyáron talán önmagában is elegendő a hidratálása, de én télen jobb szeretek kenni felé még egy rendes hidratálót. Háromféle formában tartalmaz hialuronsavat, ami az egyik kedvenc összetevőm, szóval ez a termék szerintem a rétegzős rutinba tökéletes. Ha nem is őt, de valamelyiket a Hada Labo családból bizonyára újraveszem majd, ha elfogy, de mivel hatalmas kiszerelés és kevés is elég belőle, szerintem nyár előtt nem lesz erre szükség.
Ezek után jöhet egy gélesebb esszencia, amiből kettőféle is van, de mindegyik csiganyálas. Ezt az összetevőt is nagyon kedvelem, a Benton csiganyál-méhméreg családból szinte minden terméket kipróbáltam és nagyon is szerettem, de ez az ár egyszerűen már nevetséges, amit elkérnek érte, másfél év eltelte alatt nagyjából a duplájára nőttek az árak. Tehát, csiganyál: az egyik a COSRX Advanced Snail 96 Mucin Power Essence, a másik pedig a Mizon Snail Repair Intensive Ampoule. Állagra nagyon hasonlóak: gélesebb, ragadósabb mindkettő, de ezek is elég hamar beszívódnak, semmilyen réteget nem hagynak maguk után a bőrön, bár engem ez nem zavarna egyetlen este használt kozmetikumnál sem.Szeretem őket használni, mert a plusz hidratáláson kívül (nem zsírosítanak!) a ráncok megelőzésére is elég szuper összetevő a csiganyálka, illetve gyulladáscsökkentő, sebgyógyító hatása is van. A Mizon 80 százalékban tartalmaz csiganyálat, azonban alkohol is van benne, amit csak azután vettem észre, hogy már jó ideje használtam, de úgy vettem észre, hogy nem bántja a bőröm, ráadásul elég minimális mértékben lehet benne a cuccban, illetve egyéb bőrtápláló összetevők előzik meg az INCI-ben. Ezzel szemben a COSRX termékében, ahogy a neve is mutatja, 96 százalékban van jelen a csiganyálka, de van még benne egyéb hidratáló, gyulladáscsökkentő, nyugtató összetevő. Árban a Mizon olcsóbb, de kiszerelésben is körülbelül a harmada, így a továbbiakban inkább a COSRX termékét vásárolnám újra.
Az esti hidratáláshoz nem használok semmi extrát, ugyanaz a két Mizon krém kerül elő, ami reggel is, illetve még egy kis maradékom van a Benton High Content Lotionjából, amit még elkenegetek. Ez utóbbit nagyon szívesen újravenném, hiszen szerintem az egyik legjobb krém kombinált bőrre télen, és hatalmas kiszerelés is, az egész telet, hideg időszakot át lehet vele vészelni, viszont az ára katasztrofális lett sajnos, így jelenleg más hidratálókrémek után nézelődöm. Nem feltétlen szeretnék olyat, amiben nagyon hangzatos összetevők vannak, egy egyszerű, mezei hidratálókrém is megteszi (készül a poszt azokról a termékekről, amiket szívesen kipróbálnék idén arcápolás fronton ;). Ahogy a cikk elején említettem, a szemem és a szám környéke viszont igényli a plusz ápolást, amit tünetmentes időszakban a Cremor Refigerans-szal oldok meg, nehezebb időszakokban pedig ennek a szteroidos krémmel felturbózott változatával.

Kicsit hosszúra sikeredett ez a bejegyzés, de remélem, tetszett nektek, és találtok olyan krémet a felsorolásomban, amit ti is szívesen kipróbálnátok :)

Szeretettel:
Viktoria

2 megjegyzés:

  1. Tudom ez nem éppen az elsők között szerepel, ha ekcémáról van szó, de nem próbáltad még, hogy elhagyd a glutént és a tejtermékeket? Tudom ez nem egyszerű meg elsőre WTF? de mostanában nem egy sikertörténet szembe jött velem, ami ilyen jellegű problémákról szólt és ezek elhagyása majdhogynem teljesen megszüntette a tüneteket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem rossz ötlet egyébként! Anno, mikor még kicsi voltam, volt egy nagyon alapos kivizsgálás tej-tojás-szója termékekre, sok-sok vérvétellel meg terheléssel, meg mindennel, ott ezekre nem mutatták ki, viszont a gluténnal nem tudom, hogy állhatok (arról lenne a legkönnyebb lemondanom, a tejtermékeket sajnos egyszerűen imádom, legyen az tej, joghurt, sajt... :( ). szeretnék majd újra egy nagyon alapos kivizsgálást, de a tűfóbiám miatt egyelőre nem merek belevágni, az ilyen diétákkal meg eléggé hadiblábon állok :D de érdemes lenne kipróbálnom, az biztos, nagyon köszönöm a tippet! :)

      Törlés